A nemrégiben elindult harmadik hullám újabb nehézséget gördít a vírus elleni harcban. Hogyan lehet csökkenteni a megbetegedések számát?
Minél több ember, minél gyorsabb beoltásával lehet csökkenteni a koronavírus-járvány harmadik hullámának nagyságát - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa a közmédiával.
Szlávik János azt mondta: a napi új fertőzöttek és a halottak száma azt mutatja, hogy Magyarországon elindult a harmadik hullám. Ennek oka a brit vírusmutáns lehet, mert az jobban terjed, mint a vírus korábbi változata.Szerinte más országok példáját tekintve nem lehet tudni, meddig tart majd az újabb hullám, de az oltások felgyorsulása javíthat a helyzeten.
A kínai vakcina megkapta az engedélyeket, így jövő héten már azzal is oltanak az orvosok. Egyelőre kórházakban, rendelőkben, oltópontokon adják be a vakcinát az embereknek, de tömeges oltás esetén megvan a terv, hogyan lehet bővíteni az oltópontok számát.
Szlávik János beszélt arról is, hogy az elmúlt hónapokban nőtt az oltási hajlandóság, de egyes embereknek fenntartásaik vannak a különböző helyekről származó vakcinákkal kapcsolatban. A vakcinák hatásosságában vannak eltérések, de mindegyik megakadályozza, hogy a beoltottak kórházba kerüljenek vagy meghaljanak a koronavírus miatt - hangsúlyozta a főorvos, aki ezért mindenkinek azt javasolja, ha értesítést kap, oltassa be magát bármelyik, Magyarországon elérhető vakcinával.
Az a legbiztonságosabb és leghatékonyabb vakcina, amit már megkaptunk, ezért alapvetően nem kell különbséget tenni az oltóanyagok között - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a közmédiának nyilatkozva.
Merkely Béla hangsúlyozta: az oltással járó esetleges oltási reakciók össze sem hasonlíthatók a koronavírus-fertőzés okozta megbetegedés esetleges súlyosságával. Nagyobb, hosszabb idejű immunitást mindenképpen az oltás ad. A rektor azt javasolta, hogy mindenki éljen a számára felajánlott oltóanyaggal, hiszen a késlekedéssel megnő az esély arra, hogy elkapjuk a koronavírust. Jelezte, a betegség lefolyása kiszámíthatatlan, és sok fiatalnál is megfigyelhető a betegség súlyos következménye.
Beszámolt arról, hogy az egyetemi oltóponton eddig több mint ötvenezren kapták meg az oltást, és eddig csak egy enyhe lefolyású, anafilaxiához hasonló reakcióval találkoztak, amely nem befolyásolta a páciens életét. Merkely Béla kiemelte, a járványt mindenképpen az oltások számának növelése fogja megállítani, és véleménye szerint a különböző vírusmutánsok kialakulásának is ez fog gátat vetni. Ez a vírus "nem fog velünk maradni", de ez rajtunk is múlik.
A rektor azzal, hogy az orosz Szputnyik V vakcinát adatta be magának, demonstrálni szerette volna az oltás biztonságosságát és hatékonyságát is, és az oltóanyag kiváló eredményeket mutatott a klinikai vizsgálatokban.
"Meg kell mutatni, hogy mi, orvosok is támogatjuk, és magunk számára is biztonságosnak tartjuk ezt az oltást" - fogalmazott.
Mint mondta, érzékeli azokat a dilemmákat, amelyek a lakosságban felmerülnek a különböző oltóanyagok kapcsán, de úgy véli, ezeknek a vitáknak elébe kell menni. Örömmel tapasztalja, hogy mióta őt az orosz oltóanyaggal beoltották, megnőtt a lakosság bizalma ezen oltás iránt is. A fertőzés elől nem tudunk elbújni, előbb-utóbb mindenki át fog esni a vírusfertőzésen, és ezt csak az oltások felvételével tudjuk megakadályozni, hiszen ez a védekezési forma a legegyszerűbb, legbiztonságosabb és leghatékonyabb módszer.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.