A C-reaktív protein szintje akkor emelkedik meg a vérben, ha a szervezetben valahol gyulladás zajlik.
Dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont főorvosa elmondta, hogy pontosan mit jelent ez, és mire kell figyelni a CRP érték kiértékelése kapcsán.
A C-reaktív protein egy olyan fehérje, ami a májban termelődik és innen kerül a keringésbe, így mérhető a CRP érték vérvizsgálattal. A máj akkor kezd C-reaktív protein termelésébe, ha a szervezet valahol gyulladást érzékel, vagyis nem a CRP okozza a betegséget, hanem jelzi a rendellenességet. Ez lehet egy felső légúti fertőzés által okozott akut gyulladás is, de krónikus betegség, példáulsokízületi gyulladás (rheumatoid arthritisz)is.
Fertőzés esetén a CRP értéke pár óra leforgása alatt akár tízszeresére, vagy százszorosára is emelkedhet. Ez az érték a gyógyulás ütemével együtt fokozatosan le is csökken. Krónikus betegségek esetén azonban tartósan magas marad.
Az emelkedett CRP értéknek több oka lehet:
Lényegében minden olyan folyamat, amikor az immunológiai folyamatokban résztvevő sejtek aktivizálódnak. Megfigyelték, hogy a magas CRP egyben a szívbetegségek kialakulásának fokozott kockázatát is jelzi.
Az eredmények kiértékelésénél ugyan mindig a vizsgálatot végző laboratórium referenciaértékei az irányadók, de általánosságban elmondható, hogy 10mg/l érték alatt tekintjük a C-reaktív fehérje szintét normális tartományon belül, efelett – akár az 1000mg/l-t is elérheti – magas CRP értékről beszélünk.
Valójában nem ez okozza a tüneteket, hanem az aktív gyulladásos folyamat, amelynek során a CRP is magas – a kiváltó októl függően. Krónikusan emelkedett C-reaktív protein mellett az alábbi panaszok jelentkezhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.