Napjainkban különösen fontos kiemelt figyelmet fordítani a fertőtlenítésre, és ez fokozottan igaz azokra a helyekre, amelyeket naponta tömegesen látogatnak.
A nyilvános helyeken a kilincsek, csapok, kapaszkodók hordozzák magukban a legnagyobb veszélyeket, de a megfelelő intézkedések segíthetnek csökkenteni a vírusok és kórokozók terjedését.
Iskolák, kórházak, szállodák és irodaházak – ezekben az intézményekben a nagyobb létszám miatt az elmúlt hónapokban számtalan változást kellett eszközölni az ott tartózkodók biztonságának és egészségének megőrzése érdekében, de otthonunkban is jóval többet kell takarítanunk és fertőtlenítünk év eleje óta.
Ha nem akarunk egész nap különböző felületeket fertőtleníteni, és védenénk bútorainkat is az erős vegyszerektől, érdemes bevetnünknéhány új, gyors és hatékony megoldást.
Népszerűek az érintésmentes megoldások,hiszen így a legkönnyebb elkerülni, hogy átadjuk a különböző bacilusokat és vírusokat egymásnak. Ez azonban nem kell, hogy kimerüljön a szappanadagolóban, ma máraz okos megoldásoknak köszönhetőenmár nyílászáróink is működhetnek így. Akár közterületen, akár épületeken belül, de még otthonunkban is könnyedén elérhetőek olyan meghajtások, amelyekkel elkerülhetjük, hogy „egymásnak adogassuk a kilincset.”
A rendszeres fertőtlenítés hasznos és elkerülhetetlen,a vegyszerek azonban nem biztos, hogy jót tesznek ajtóinknak és bútorainknak. A középületekben megoldást nyújt egy olyan ajtó, amely kémiailag rezisztens a tisztító-, fertőtlenítő-, eljárásokkal és oldatreagensekkel szemben.
A Schörghuber Cleanroom Biologicals ajtó tökéletesen megfelel ennek az elvárásnak,miközben ellenáll a gombáknak és baktériumoknak is – így nemcsak tökéletes védelmet nyújt, de kibírja a sűrű fertőtlenítési eljárásokat is.
Ha fertőtlenítésre gondolunk, rögtön a vegyszerek jutnak eszünkbe,pedig számos otthon is fellelhető szert bevethetünk otthonunk és saját magunk védelme érdekében. Alkalmas lehet az ecet vagy a teafaolaj is, arra azonban figyeljünk, hogy a felületeket érdemes először forró vízzel letörölni – így eltüntethetjük a zsírt, amelyben előszeretettel bújnak meg bacilusok és vírusok.
Nyilvános helyen alapvető, hogy a mosdó használata után kezet mosunk, arra azonban még mindig kevesebben figyelnek, hogy nemcsak távozáskor, de érkezéskor is érdemes kezet mosnunk. A kilincseket fogjuk meg zsebkendővel, és a kézfertőtlenítőt ne csak kilépéskor, belépéskor is használjuk. Hasonló gondossággal járjunk el kulcsok, ajtózárak esetében is, és ha lehet, kerüljük a közös törölközők, kézszárítók használatát is. Az eldobható papírtörlő ebben az időszakban az egyik legjobb barátunk.
A képek forrása:Hörmann
A cikk szerzője: Vanda Anita.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.