Azok a nők, akik sok emberrel élnek együtt, háromszor akkora eséllyel fertőződnek meg a koronavírus betegséggel, mint mások – állítja egy új tanulmány szerint, mely a Covid-19 kockázatát elemezte.
A zsúfolt otthonokban és szegényebb környéken élők jobban ki vannak téve a koronavírus-fertőzés kockázatának – állapította meg egy új tanulmány. Nagyobb ugyanis a betegség rizikója, ha sokan élnek egy házban vagy háztartásban, de akkor is, ha a szomszédságban nagyobb fokú a szegénység.
Az új tanulmány, melyet a JAMA folyóirat közölt, összefüggésbe hozta a szomszédság társadalmi-gazdasági helyzetét és a háztartások zsúfoltságát a koronavírus-fertőzés fokozott kockázatával.Az amerikai Columbia Egyetem kutatói 396 nő egészségét elemezték, akik a koronavírus-járvány idején szültek New Yorkban – annak érdekében, hogy meghatározzák a vírusfertőzés és a környék jellemzők közötti összefüggéseket. A hölgyeket tesztelték a vírus szempontjából.
Kiderült, hogy azok a nők, akik sok emberrel éltek egy háztartásban, háromszor nagyobb valószínűséggel lettek betegek a koronavírustól, mint akik nem ilyen körülmények között laktak. A szegény környék szintén szerepet játszott a Covid-19 fertőzés kockázatában. A tanulmány szerint a hölgyeknek kétszer nagyobb esélyük volt elkapni a fertőzést, ha olyan helyen éltek, ahol magasabb a szegénységi ráta.A kutatók ugyanakkor megjegyezték: a felfedezések kisméretű mintán alapultak, vagyis a kapcsolat statisztikailag nem olyan jelentős.
A szakemberek kiemelték azt is, hogy meglepő módon nem találtak kapcsolatot a fertőzés aránya és a népsűrűség között. Noha New York egy rendkívül népes város, a koronavírus-fertőzés kockázata inkább az emberek otthoni környezetének sűrűségével hozható összefüggésbe, s nem a városban vagy a környéken tapasztalható sűrűséggel.Sőt, egy nemrégiben közzétett tanulmány, melyet a Journal of the American Planning Association közölt, alacsony Covid-19 halálozási arányokat tárt fel sűrűn lakott területeken.
A Columbia Egyetem kutatói úgy vélik, felfedezéseik segíthetnek a közegészségügyi tisztviselőknek a megfelelőbb megelőző intézkedések kidolgozásában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.