Ma már eljutottunk arra a szintre, hogy nem lepődünk meg azon, hogy a férfiak fizikai állapota ugyan úgy beleszól abba, hogy a várandósság zökkenőmentes lesz-e, illetve abba, hogy egyáltalán létrejön-e a terhesség. Az azonban még ma is meglepi az embereket, hogy a férfi életkora is jelentős szerepet játszik a családalapítás sikerességében.
A témában Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember van a segítségünkre.
Tudjuk, hogy a nők életében eljön az a pillanat, amikor a termékenységük már nem tökéletes, sőt, az is, amikor a petefészkek működése leáll. A férfiak esetében azonban ilyen nincs, a tankönyvek adatai szerint az erősebbik nem gyakorlatilag élete végéig nemzőképes. Ez az állítás azonban nem áll meg a lábán a mai ismereteink szerint. Sokkal inkább azt lehet mondani, hogy a férfiak spermiumtermelése életük végéig folytatódik.
A spermiumtermelődés ugyan megmarad, még akár a mennyiséggel sem lesz probléma - ami azért nem jellemző, hiszen napjainkra minden negyedik pár küzd meddőséggel, és az esetek több, mint felében a férfi spermiummennyiségével, illetve minőségével van a probléma -, de a megtermékenyítő képesség más tészta.
A kutatások alapján tudjuk azt is, hogy a petesejt válogat az őt elérő spermiumok közül, igyekszik a leginkább életképes sejtet kiválasztani, mellyel egyesülhet. A petesejt helyzete a férfi korával azonban egyre nehezebb lesz.
Nagyon sok nő válasz önmagánál idősebb férfit párjául, az érettség és a világnézet miatt. És sajnos nagyon sok esetben adódik probléma, amikor a családalapítás kerül előtérbe. A férfiak esetében a spermiumok minősége romlik a korral, ami jelentősen befolyásolja a megtermékenyítés képességét is.
A férfiak nagyjából a 20-as éveikben, 30-as éveik elején vannak a “csúcson” a megtermékenyítési képesség szempontjából, ezután hanyatlás mutatkozik. A 40-es korosztálynál ez már elég drasztikusan is megmutatkozik, hiába vannak erejük teljében. Az ok a környezeti ártalmak elleni védekezőképesség romlása. A spermiumtermelés nem létszükséglet, így a környezetből érkező romboló hatások ellen a test nem erre a funkcióra koncentrálva védekezik.
"Az szabad gyökök elszaporodása pedig kárt tesz mind a spermium DNS-ében, mind pedig az abból képzett RNS láncokban. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy hibás genetikai kóddal indul hódító útra a spermium, melynek következtében nagyon sokszor el sem éri a petesejtet, vagy ha mégis létrejön a megtermékenyítés, a vetélés, koraszülés, illetve a genetikai problémák kialakulásának esélye ugrásszerűen megnő" - mondja Ratkó Tünde szülésznő, termékenységi szakember.
Az oxidatív stressz elleni védekezés romlása a tápanyagellátottság romlásában kereshető. Tény, hogy az élelmiszereink beltartalma jelentősen csökkent ez elmúlt 50 évben a vegyszerezésnek tömegtermelésnek köszönhetően. A tápanyagraktárak pedig lassan kiürülnek, így a védekezés is nehézkessé válik, a test áldozatokat kénytelen hozni. A rendszer azonban javítható, így a termékenység is, ráadásul annak ideje is kitolható általa. A kulcs a megfelelő tápanyagellátásban rejlik, melyet, mivel a táplálkozásból nem tudunk fedezni, így vitaminkészítmény formájában érdemes pótolni.
A készítménynél fontos, hogy az szerves kötésű anyagokat tartalmazzon (pl.: citrát, glükonát), mivel azok hasznosulási aránya akár 80%-kal is jobb szervetlen kötésű társaikénál. Emellett a komplexitásra is figyelni kell, hiszen az egyes anyagok segítik mások hasznosulását is. Ilyen kapcsolat van a C-vitamin és a vas, a cink és a réz vagy a magnézium és az E-vitamin esetében is.
De itt nem áll meg a dolog. Mindenképpen fontos a kiegyensúlyozott, egészséges táplálkozás is, hiszen a vitaminkészítmény kiegészítésképpen jelenik meg a táplálkozás mellett. Szintén kiemelt jelentőségű a megfelelő mozgás.
Mozgás hiányában nem csak az izmok fejlődnek vissza, hanem a vérkeringés is lassul. A kevesebb vér kevesebb tápanyagok és oxigént szállít, vagyis a test működése is lassabb, akadozóbb. Ez pedig azokra a rendszerekre nyomja rá legjobban a bélyegét, melyek nem szükségesek az élet fenntartásához. A mozgás jelentősen képes javítani a tápanyagok hasznosulásán is, így pedig hozzájárul a termékenység megóvásához is! Mindezek együtt alkalmazva pedig a férfiak termékenységi idejét is képesek jelentősen kitolni, illetve helyreállítani a normál termékenységet abban az esetben, ha azt betegség, genetikai tényező, vagy anatómiai elváltozás nem akadályozza.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.