Izgultam, hogy elveszthetem a látásom

Izgultam, hogy elveszthetem a látásom

szemüveg
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 23. 16:43
Sztarenki Dórit mostanában a Mellékhatás című televíziós sorozat főszereplőjeként és a Made in Karantén RTL Klub tehetségkutató zsűritagjaként láthatjuk. A szabadúszó színésznő a Centrál Színházban és a Rózsavölgyiben is játszik rendszeresen. Az elmúlt időszakban szerepelt a Terápia című HBO sorozatban, valamint az 1945 és a Martfűi rém címűmozifilmekben.
A színészet mellett a főzésben is profi, hiszen 2019-ben megnyerte az RTL Klub Konyhafőnök VIP című műsort. Dóri életébe nem csak a járvány hozott változást az utóbbi időben, ma már más szemmel tekint a világra...
Előadóművészként mindig új és új karaktert kell eljátszania, amelyekhez nem mindig passzol, ha valaki szemüveges. Dóri is szembesült ezzel a problémával szerepei kapcsán. “Elég régóta volt szemüvegem és kontaktlencsém. Utóbbi úgy 5-6 éve. A forgatásokon, illetve a színházban is kontaktlencsét kell viselnem, mert a szemüvegem nem illett a karakterhez. Azonban egyre többször fordult elő, hogy elfáradt a szemem, kiszáradt, bevörösödött. Volt, hogy szúrt a kontaktlencse, ki kellett venni, be kellett tenni... Ha anélkül voltam, akkor megfájdult a fejem... Ez az egész kezdett már macera lenni, végül eljutottam odáig, hogy ideje lenne kezdeni valamit a problémával” – meséli Dóri.

A legjobb kezekben
„Az astigmia cilinderes szemüveggel korrigálható. Ez ugyanolyan fénytörési hiba, mint a rövidlátás vagy a távollátás és természetesen lézerrel operálható” – magyarázzaDr. Nagymihály Attila, a Budai Szemészeti Központ intézetvezető főorvosa. „Dóri esetében mind a két szemen 2 cilinder dioptria hibát találtunk.A látásjavító beavatkozást egy nagyon precíznémet lézerrel végeztük, amely a kezelés során folyamatosan követi a szem mikromozgásait, így rendkívül jó látásélményről számolnak be a páciensek a lézeres szemműtét után” – mondja a szakorvos. Bár Dóri tudta, hogy a legjobb kezekben lesz, mégis volt benne egy kis félelem a műtéttel kapcsolatban. A legjobban attól tartott, hogy rosszabb lesz a szeme, vagy akár a látását is elveszítheti. Nagymihály doktorral folytatott konzultáció azonban megnyugtatta, hogy ilyen komplikáció nem fordulhat elő.

Ma már csak emlék...

Végül az orvos megnyugtató szavai ellenére sem indult zökkenőmentesen a műtét napja, ugyanis a színésznő a műtét reggelére lebetegedett, ami meghiúsította a látásjavító kezelést. “A második alkalommal, ami egy héttel később volt, próbáltam tudatosan nem izgulni. Ez egész jól ment, egészen addig, amíg be nem mentem a rendelőbe, és el nem kezdtük az érzéstelenítést. Bevallom, utána már kicsit izgultam. De végül olyan meglepően gyorsan és könnyen ment az egész, hogy nagyon jó érzéssel jöttem ki. Közvetlenül a műtét után már viszonylag jól láttam, csak egy enyhe homály volt a szemem előtt. Összességében ez nem volt zavaró és nem is fájt semmi. Elmentem ebédelni, utána hazamentem, pihentem egy órát és simán levittem a kutyákat sétálni. Egyedül az autók erős fénye zavart. Másnap reggeltől kiélesedett a kép és már semmi zavaró dolog nem volt, simán elvezettem a kontroll vizsgálatra. Ez már fél éve volt és olyan jó, hogy azóta nem kell bajlódnom a kontaktlencsével sem a színházban, sem a forgatáson. Nem kell észben tartanom, hogy vigyem magammal a folyadékot, hol a tartó, vagy azon aggódni, hogy elszakadt az utolsó lencsém, hogy fogok így dolgozni, látom-e a partnert a színpad másik végében. Borzasztóan megkönnyíti a létezést a jó látás és a munkában is plusz magabiztosságot ad” – meséli Sztarenki Dóri.

Forrás:Budai Szemészeti Központ, purecom
Fotó:Budai Szemészeti Központ
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.