Melyik szülő ne találkozott volna már a problémával: egyik ételt szívesen megeszi a csemete, a másikhoz viszont hozzá sem nyúl. Íme néhány tipp, amellyel válogatós gyerek esetén sikert érhetünk el.
Ha azt mondjuk, egyik ételt boldogan bekebelezi a gyermek, míg a másikat elutasítja, sokszor enyhén fogalmazunk – előfordul ugyanis, hogy a nem szeretett falatok a földön kötnek ki. Vajon ez csak egy időszak? Mennyi ideig tart? Íme néhány tipp, mit érdemes tenni válogatós gyerek esetén.
Amennyiben csemeténk egyik ételfajtáért odavan, míg a másikat akár padlóra is löki, jogosan merül fel bennünk a kérdés, csak egy életszakaszról van szó, vagy ez így maradhat? Mit tegyünk ilyenkor: adjuk neki azt, amit szeret?
Megoldás: ne változtassuk az étkezési időt akaratharccá. Kínáljunk többféle ételt a gyermeknek, még olyanokat is, amelyeket először elutasít. Sok csemete eleinte vár azzal, hogy kipróbáljon egy új ételt, vagyis érdemes tovább próbálkozni. Adjunk neki zöldséget, gyümölcsöt, felnőtteknek való ételt - nyomás nélkül. A válogatós gyerek is meglephet minket azzal, mit választ legközelebb.
Mondta már gyermekünk, hogy utál valamit, noha soha nem is próbálta? Ez gyakran megtörténik. Számos zöldségnek erős az illata és az íze, különösen főzve. Legyünk türelmesek. A csemete látni és szagolni akarja az ételt, mielőtt megízleli – s lehet, elsőre kiköpi. Vegyünk mély lélegzetet és próbáljuk meg egy másik nap.
Megoldás: kínáljunk lehetőségeket
Sok válogatós gyerek megbarátkozik a zöldségekkel, ha segíthet kiválasztani őket – boltban vagy már az étkezésnél. Ha a zöldek elriasztják őt, próbálkozzunk a narancssárgákkal vagy a pirosakkal. Vagy ajánljuk nekik nyersen egy kis öntettel, humusszal. Bár a zöldségek elrejtése püré formában beválhat, nem arra tanítja a válogatós gyermeket, hogy nyersen is megegye azokat – utóbbi tehát nem vezet igazán sikerre.
Ha csemeténk sok tejet vagy gyümölcslét iszik napközben, nem biztos, hogy éhes lesz, ha enni kell. Ez gondot okozhat, különösen, ha tényleg kihagyja az evést.
Megoldás: korlátozzuk a kalóriabevitelt
Az 1 és 6 év közötti gyermekeknél naponta 118-177 ml gyümölcslé javasolt. Ez csupán fél vagy ¾ csészényi. Kerüljük a cukros leveket! Öblítsük le vízzel, míg a csemete hozzá nem szokik a sima vízhez. Vagy kínáljunk tejet vagy gyümölcslét csak a főétkezésekhez, a nap folyamán vizet igyon. Egy gyermeknek naponta 2-2 és fél csésze tej fogyasztása ajánlott. A 2 év felettiek azonban már jobb 1 zsírszegény tejet adni.
Ki ne találkozott volna a gonddal: sok cukros dolgot eszik a gyermek, s nem tűnik úgy, mintha ezzel hamarosan felhagyna. Ragaszkodik a cukrozott gabonafélékhez reggel. Ha kinyitjuk az ebédes dobozát, kiderül, hogy a kekszet megette, de semmi mást. Vacsoraidőben a desszertért könyörög.
Megoldás: mindent lehet mértékkel
Íme néhány tipp, mely segíthet a válogatós gyerek édesszájúsága esetén.
Számos csemete egész nap képes nassolni időről-időre, ezért főétkezéskor már nem is éhes. Tartsuk észben, hogy a gyerekeknek naponta 6-szor kell enni – ebben benne van a három főétkezés és két vagy három nassolás. Hogyan érjük el tehát, hogy telítettnek érezzék magukat és kiegyensúlyozottnak, de maradjon hely az egészséges vacsorának is?
Megoldás: készítsünk ütemtervet, mikor van főtétkezés és mikor nassolás-idő. A gyermek továbbra is kihagyhat időnként evést, ám ha van ütemterv, tudja, mikor várhatja a következő ételt. Ha más időpontban is enne valamit, kínáljunk neki gyümölcsöt, zöldséget, joghurtot, mogyoróvajat, zabpelyhet vagy egy fél szendvicset.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.