Egy nemrégiben lefolytatott teszt érdekes eredményt hozott. Úgy tűnik, hogy a kettes típusú diabétesz kezelésére alkalmazott DDP-4 gátló szitagliptin szer hozzájárulhat ahhoz, hogy a vetéléseket meg lehessen előzni!
A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász, a ratkotunde.hu szakértője van a segítségünkre.
Az említett szer a vizsgálatok során képes volt növelni a méhnyálkahártya úgynevezett mezenchimális őssejtjeinek (eMSC) számát. Ezeknek a sejteknek az alacsony száma sajnos kiválthat sorozatos vetélést is, mely nem csak a szervezet számára megterhelő, de lelkileg sem könnyű feldolgozni. A kísérletben kiderült, hogy a szer 68%-kal képes emelni a kérdéses sejtek számát, ami pedig az az eMSC sejtek hiánya miatt kialakuló vetélést nagy eséllyel megelőzheti.
Természetesen a szer alkalmazásáéhoz még egy sor nagy tömegen elvégzett klinikai vizsgálatra is szükség lesz, hiszen egyelőre azt sem lehet biztosan tudni, hogy alkalmazása milyen hatást gyakorolhat a terhesség későbbi szakaszára, illetve magára a kismamára és a magzatra.
Sajnos az eredmény nem azt jelenti, hogy mostantól egy gyógyszerrel kivédhetőek a vetélések. A szer ugyanis csak egy esetben jelenthet megoldást, és egyelőre nem lehet tudni azt sem, hogy mellékhatásokkal mikor és milyen formában kell számolni. A sorozatos vetélések ellen így ebben a formában tömegesen fellépni nem lehet.
Fontos megállapítani, hogy mi is váltja ki az eseménysort. Furcsa módon a legtöbb vetélés, vagy sorozatos vetélés hátterében nem egy betegség áll, hanem egyszerűen tápanyaghiány. Bár azt írjuk, hogy ez a gond egyszerű, ez azért nem teljesen igaz. A tápanyaghiány ugyanis a szervezet működési folyamatainak elcsúszását okozza. Ha nem megfelelő a tápanyagellátottság, akkor kibillen az emésztés, az endokrin rendszer működése, sőt igazából a test minden működésére hatással van.
"Ráadásul a tápanyaghiányos állapotnak eleinte szinte semmilyen jele nincs, csupán a test leállít, vagy csorbít olyan folyamatokat, melyek nem létfontosságúak, és amelyeknek nagy az energiaigénye. A várandósság pedig határozottan ilyen, és bár maga a megtermékenyülés létrejöhet, de a magzat kihordása a megfelelő tápanyagellátottság nélkül nem lehetséges" - mondja dr. Angyal Géza, a ratkotunde.hu szakértője.
Mi sem egyszerűbb ennél - gondolhatnánk -, hiszen nincs más dolgunk, mint megfelelően étkezni. Nos, sajnos a dolog ma már nem ilyen egyszerű. Napjainkra az élelmiszerek beltartalma jelentősen, több, mint 50%-kal csökkent. Ez azt jelenti, hogy hiába figyelünk az étkezésünkre, az olyan energiaigényes folyamatokat, mint a várandósság sajnos már nem igazán tudjuk ezzel fedezni. Ez az oka annak, hogy a szakemberek túlnyomó többsége javasolja várandósvitamin szedését.
Tudni kell, hogy az igazán jó készítmények nem csak a várandósság kihordásában segítenek, hanem – ha megfelelően tagoltak – annak kialakulását is elősegíthetik. Ehhez azonban teljesülni kell néhány dolognak:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.