Miért hallucinálhatnak hangokat a hegymászók?

A legmagasabb hegycsúcsok meghódítása átmenetileg őrjítő hatással lehet a hegymászókra.

Extrém magasságokban, 7000 m tengerszint feletti magasságot átlépve a hegymászóknál gyakran fordul elő pszichózis. A fő tünetek a téveszmék, hallucinációk. A pszichotikus állapotban a hegymászók elveszítik a kapcsolatot a valósággal, torzul a realitásérzékük. Vannak, akik mellé képzeletbeli társ csatlakozik, aki bátorítja őket, majd nyom nélkül eltűnik. Mások hangokat hallanak.

A Cambridge Egyetem korábbitanulmánya szerint a jelenségnek nincs köze sem az illető egészségi állapotához, sem az esetleges korábbi mentális betegségéhez, sem a magassági vagy más néven hegyi betegséghez. Utóbbi fő tünetei az erős fejfájás, szédülés, egyensúlyzavar, fáradtság, gyengeség, érzészavarok, álmatlanság, légszomj. Az orvosok korábban úgy gondolták, hogy a hallucinációk hátterében is a magassági betegség áll, de a brit tanulmány kutatói úgy találták, hogy a magassági pszichózis egy önálló egészségi állapot, mely különbözik az oxigénkoncentráció csökkenése által kiváltott hegyi betegségtől, mely életet veszélyeztető agy- és tüdőödémát is okozhat.

A pszichotikus tünetek, úgy, mint hangok hallása, ugyan összefüggésben állhat a nagy tengerszint feletti magassággal, ám nincs kapcsolatban a hegyi betegség testi tüneteivel. A hegymászók vagy nagy magasságokban dolgozók, akik pszichotikus tüneteket tapasztaltak, teljesen egészségesnek bizonyultak a vizsgálatban, és nem is voltak hajlamosak a pszichózisra. A kiváltó okok között azonban lehetnek hasonló faktorok: például az oxigénhiány vagy a kezdődő agyi ödéma.

A pszichotikus tünetek azonnal eltűnnek, amint a hegymászók elhagyják az extrém magasságú veszélyzónát. A különös állapot jelentősen megnöveli a balesetek kockázatát, és ilyen magasságokban egy apró hiba is végzetes lehet. Ezért fontos, hogy a hegymászók tisztában legyenek a veszélyekkel, tudják, hogy ezek a hallucinációk nem valóságosak, és nem okoznak maradandó károsodást.