A 1-es típusú diabéteszt gyakran gyermekkorban diagnosztizálják, mely során a beteg élete végéig inzulinterápiában részesül, ami mellet pedig szigorú életvitelt kell követni. Ezért is lehetnek bajban azok, akik a 18. életévüket betöltve a felnőttkorba lépnek, hiszen ekkor amellett, hogy búcsút inthetnek a gyermek diabetológiának, a betegek sokszor merőben már életvitelt is kezdenek folytatni, mint korábban.
A 1-es típusú diabéteszt gyakran gyermekkorban diagnosztizálják, mely során a beteg élete végéig inzulinterápiában részesül, ami mellet pedig szigorú életvitelt kell követni. Ezért is lehetnek bajban azok, akik a 18. életévüket betöltve a felnőttkorba lépnek, hiszen ekkor amellett, hogy búcsút inthetnek a gyermek diabetológiának, a betegek sokszor merőben már életvitelt is kezdenek folytatni, mint korábban.
Hogy ez hogy hat a fiatal felnőtt cukorbetegek mindennapjaira, és hogy mikre kell figyelni, aztProf. Dr. Barkai Lászlótól, a Cukorbetegközpont diabetológusától tudtuk meg.
Gyermek rendelésről a felnőtt diabetológiára
Az egyik legnagyobb változás az, hogy a beteg ekkor kikerül egy számára jól ismert, elfogadott személy kezei közül, akiben hosszú évekig megbízott. Afelnőtt diabetológiáraváltás ezért aggodalommal töltheti el a betegeket, hiszen egy számára ismeretlen orvossal kell kialakítani egy bizalmi kapcsolatot.
Vége a gimnazista évek rendszerének
Acukorbetegek- főleg, azinzulinnalkezeltek- szigorú napirend szerint élik az életüket, mellyel az aktuális terápia szoros összhangban van. Míg a gimnazista évek a legtöbbször lényegében ugyanolyan rendszer szerint zajlanak (pl. 6-kor kelés, 8-tól iskola, 1-kor ebéd, 10-kor alvás stb.), addig az egyetemi/főiskolás években sokan rendszertelenül élnek, akár naponta más időpontban kezdődnek az előadások, máskor étkeznek, máskor fekszenek a fiatalok. Ez azonban kihathat a kezelésre is, így nem ritka, amikor más dózisra, esetleg más készítményre van szükség.
Haverok, buli, éjszakázás
A gimnazista évek után a fiatalok gyakran éjszakáznak, akár baráti összejövetelek, akár vizsgára való felkészülés, vagy esetleg éjszakai műszakban való munka miatt. Viszont az éjszakai megfelelő mennyiségű és minőségű pihenés elengedhetetlen a szervezet regenerálódása miatt, és ez a cukorbetegekre hatványozottan érvényes, mivel a gyakori éjszakázás rossz hatással van az anyagcserehelyzetre. 1-1 ilyen alkalom természetesen nem okoz nagy gondokat, ám fontos, hogy ne legyen belőle rendszer- figyelmeztet Prof. Dr. Barkai Lászlótól, a Cukorbetegközpont diabetológusa. Gyakorlati szempontból az éjszakázás külön odafigyelést igényel: az éjszakai bázisinzulin adagja ugyanis úgy van meghatározva, hogy éjjel a beteg pihen, alszik. Ha esetleg mulatni megy a páciens, akkor számoljon azzal, hogy a fokozott fizikai igénybevétel (pl.tánc) miatt könnyebben kialakulhathipoglikémia, ezért csökkenteni kell az éjszakai inzulin adagot, és lehetőleg mérje meg 2- óránként a vércukorszintjét, valamint mindig legyen kéznél extra adag szénhidrát!
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.