Így hidalható át a szülő-gyerek közötti digitális szakadék

generáció
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 23. 09:11
A mai gyerekek átlagosan tízéves korukban kapnak telefont, de ez korántsem jelenti azt, hogy tisztában vannak az online jelenlét veszélyeivel is.

A mai gyerekek átlagosan tízéves korukban kapnak telefont, de ez korántsem jelenti azt, hogy tisztában vannak az online jelenlét veszélyeivel is.

A szülők legegyszerűbb eszköze a tiltás és a használat, illetve alkalmazások korlátozása, így azonban jelentős digitális szakadék alakulhat ki a szülő és gyermeke között. A Start it @K&H-ban fejlődő Mongu for Teen startup csapata erre az aktuális kihívásra kínál megoldást. A szülő-gyermek együttműködésére épülő alkalmazás segítségével ugyanis a gyermek biztonságosan felépítheti online magánszféráját, felismerheti és kivédheti a veszélyeket, miközben biztosítja a lehetőséget a szülői védelemre is.

A mai gyerekek úgy nőnek fel, hogy azt látják, szüleik szinte kötelező kiegészítő eleme az okostelefon. Nem csoda, hogy a gyerekek is hamar szeretnének saját készüléket, amit egy 2016-os nemzetközi kutatás szerint átlagosan 10 éves korukban meg is kapnak. A technológia kiváló ismerete ellenére azonban a gyerekek ebben az életkorban még nincsenek tisztában az online jelenlét veszélyeivel – kérdés persze, hogy maga a szülő mennyire járatos a témában. A Start it @K&H inkubátorprogramban fejlődő Mongu for Teen startup csapat saját felmérése szerint míg a szülők kétharmada napi vagy heti rendszerességgel nézi meg gyermeke okoseszközeit, addig háromból két gyerek szerint ez csupán néhányszor fordult elő. Jelentős különbség van aközött is, hogy a szülők és a gyerekek mit tartanak az internet és az okoseszköz-használat legnagyobb veszélyeinek. A Mongu for Teen csapata ezt a digitális szakadékot igyekszik enyhíteni okostelefonos alkalmazásával, amely a „tanítva tanulni” módszerrel igyekszik közelebb hozni a digitális család tagjait.

A szülők többnyire tisztában vannak a biztonságos internetezés fogalmával, az eszköztáruk mégis korlátozott. Legtöbbször olyan alkalmazások közül választhatnak, amelyekkel kontrollálni tudják gyermekeik internethasználatát, nem pedig oktatni, támogatni őket. Ez pedig nem feltétlenül segíti elő a gyerek-szülő bizalmi viszony kialakulását, erősödését abban a korai serdülőkorban, amikor a gyermek egyébként is elkezd eltávolodni a szülőktől. A Mongu for Teen alkalmazása abban különbözik a szülői felügyeleti (parental control) alkalmazásoktól, hogy az nem korlátot, hanem megoldást, játék- és tanulási lehetőséget nyújt mind a szülőknek, mind gyermekeiknek.

„A kamaszkor kezdete számos kihívást jelent szülő és gyermek számára egyaránt, ezekből csak az egyik az okostelefon használata. Alkalmazásunkkal ezt az időszakot igyekszünk megkönnyíteni mindenki számára úgy, hogy a gyerekeknek eszközt biztosítunk a biztonságos internethasználathoz, a szülőket pedig tájékoztatjuk a gyermek által használt szolgáltatásokról, azok veszélyeiről, és a kockázatok lehetséges csökkentéséről, tehát mindenről, ami miatt a szülők általában aggódni szoktak, amikor gyermekük okoseszközt kap” – mondta el Dr. Krasznay Csaba, a Mongu for Teen termékmenedzsere. - „Az alkalmazásunk jelenleg iOS operációs rendszeren használható, de terveink szerint hamarosan Android platformon is elérhetővé válik” – tette hozzá a szakember.

A Start it @K&H inkubátorba október 3-ig ismét várják az innovatív ötlettel és nagy fejlődési potenciállal rendelkező startupok jelentkezését a www.startitkh.hu oldalon, iparági korlátozás nélkül. A jelentkezés lezárulta előtt is érdemes már figyelni a weboldalt, ugyanis a Start it @K&H szeptember 20-án tartja első Demo Day rendezvényét, ahol bemutatkozik az inkubátorprogram 12 legígéretesebb startupja. Emellett pedig a belga Start it @KBC alapítója és vezérigazgatója osztja meg értékes gondolatait a vállalkozásokkal és az innovációval kapcsolatban.

Jelentkezés és bővebb információ: http://startitkh.hu/

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.