Még nem tudni, hogy ok vagy következmény, de a krónikus fáradtság szindrómával küzdő emberek bélflórája eltér a normálistól.
krónikus fáradtság szindrómaszűnni nem akaró fáradtságAz angol rövidítéssel CFS-nek is nevezett állapot mind a szakmájában, mind a magánéletében képes rövid idő alatt tönkretenni egy korábban kicsattanó egészségű embert.
Mivel elsősorban mentális betegségnek tartják, eddig főként pszichoterápiával, életmód-tanácsadással próbálják kezelni.
Az amerikai Cornell Egyetemen most végzett kutatás szerint a szindróma okait mégsem a fejben, hanem a belekben kell keresni.
„A CFS-páciensek bélflórája eltér a normálistól, ami feltehetően gyulladásos állapotot idéz elő az emésztőrendszerben” – idézi a Science Daily a kutatásban résztvevő Maureen Hanson mikrobiológust. -„Az egyértelmű szervi elváltozás tovább gyengíti azt a nevetséges elméletet, miszerint a betegség lelki eredetű” – fogalmazott keményen a szakember.
A Cornell kutatócsoportja 48 CFS-beteget és 39 egészséges embert vizsgált a kísérlet során.Vér- és székletminták alapján 83 százalékos biztonsággal tudtak rámutatni, hogy kit sújt a krónikus fáradtság, és kit nem.A bélbaktériumokat DNS vizsgálattal egyesével azonosították, és arra jutottak, hogy a CFS-betegek bélflórája szegényebb, kevésbé változatos, mint az egészségeseké.
Emellett kifejezetten alacsony számban találtak náluk gyulladáscsökkentő hatású baktériumokat.Vérükben viszont gyulladás nyomait jelző markereket mutattak ki, ami általában azt jelenti, hogy a belekből valahol a véráramba jutnak a mikrobák.
A baktériumok elleni immunválasz tovább ronthatja a betegek állapotát.
A szerzők megjegyzik: még nem egyértelmű, hogy a leromlott bélflóra oka vagy következménye a CFS-nek, ezt további kísérletekkel tervezik kideríteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.