Meglepő lehet februárban a nyári táborokra gondolni, de aki szeretné elkerülni az idei drágulást, nem tehet mást! Abban, hogy milyen újfajta veszélyek jelentek meg, milyen táborokat kerüljünk messziről, és mennyit kell félretenni a gyerekek táborára idén, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál volt segítségünkre.„A tavalyi évben az előrejelzésünk jónak bizonyult, több mint 200 ezer gyermek táborozott a 2018-as nyári szünet alatt„A nagy számok törvénye alapján sajnos olyan táborokkal is találkozni, amelyek nem feltétlenül felelnek meg a szülői és szakmai elvárásoknak sem. Megjelentek olyan vakációs lehetőségek, amik ’mindent megígérnek’, egyszerre angolos, programozós, lovaglós, kézműves, sportos tábornak hirdetnek egy-egy turnust. Egy hét alatt fizikailag nem oldható meg minimális elvárás szerint sem ennyi téma, illetve ennyi újdonságot a gyerekek sem tudnak egyszerre befogadni. Egy, vagy két téma ideális egy táborhétre, ahol több dolgot kínálnak egyszerre, érdemes kerülni”Több gyermek, vagy több táborturnus választása esetén az összeg még tovább emelkedik.
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.