Még meg sem érkezett a tél és ezzel együtt a szmogos időszak, de az enyhe őszi idő miatt már hónapok óta egyre több város levegője egészségtelen vagy kifogásolt minősítésű – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ által végzett mérésekből.
Ezen pedig az sem segít, hogy lassan teljesen elindul a fűtési szezon, és persze, jó dolog a szellőztetés, a friss levegő, de légtisztítás nélkül a beltérben sem szívunk be lényegesen mást, mint ami kint van.
Figyeljünk oda a megfelelő fűtési módok alkalmazására, valamint a gépjárművek helyett utazzunk inkább tömegközlekedési eszközökkel.
Sokan nem is gondolják, de a rossz kültéri levegő nem csak szellőztetéssel, hanem a nyílászárók résein keresztül is bejut az épületekbe. Ennek köszönhetően szinte ugyanazt a szennyezett levegőt lélegezzük be, mint amivel a szabadban is találkozunk. Az AeraMax nemrég az Inspira kutatócég segítségével 200 irodistát kérdezett meg a munkahelyi körülményeikről. A felmérésből az is kiderült, hogy az irodai dolgozók fele tapasztalt már valamilyen légúti kellemetlenséget a beltéri levegő miatt.
A kutatás a légtisztítás fontosságára is rávilágított, ugyanis a megkérdezettek döntő többsége (83%) inkább vagy teljesen egyetértett azzal, hogy két azonos feltételű munkahely közül mindenképp azt választaná, ahol van légtisztítás. A legkorszerűbb légtisztító berendezések ma már képesek kiszűrni és semlegesíteni a levegőben terjedő szennyező és allergén anyagokon kívül a vírusokat és bacilusokat is, valamint semlegesítik a szagokat. A falra szerelhető változatokkal még nagyobb változást érhetünk el, ugyanis ezek hatékonyabban keringtetik a levegőt.
Ha egy kicsit is odafigyelünk a beltéri légtisztításra, nem csak csökkenthetjük a betegségek kialakulásának kockázatát, hanem képesek lehetünk eredményesebb munkavégzésre is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.