Az örök kedvenc: kókusztekercs

Vannak édességek, amelyek soha nem mennek ki a divatból. Nevezhetjük őket örök kedvenceknek is. Mint például a sütést nem igénylő kókusztekercset.

Nem mondanám magamat édesszájúnak, de vannak édességek, amelyeknek nem tudok ellenállni. Egy kókusztekerccsel például bármikor, bárki meg tud győzni bármiről. Nekem a kókusz-kakaó/csoki kombináció a non-plus ultra az édes ízek birodalmában. Legyen szó akár süteményről vagy szelet csokoládéról, engem ezzel a párossal megvettek kilóra.

Ez az elköteleződés valahol a gyerekkoromban gyökerezik, amikor még nem volt túl nagy kínálat édességek terén. Mondjuk más területen sem, de most koncentráljunk ide. Volt a Vadász és a Sport szelet, meg a Bohóc, karácsonykor a zselés szaloncukor meg néhány hasonló kaliberűfinomság… és volt a celofánba csomagolt kókuszrúd. Nálam ez utóbbi mindent vitt. Tényleg. Odáig voltam érte meg vissza.

Aztán eltűnt és soha nem tért vissza. Voltak persze különböző próbálkozások különféle cégektől, de azt az eredeti ízt soha egyik változat sem tudta hozni. Aztán pár évvel ezelőtt egyszer egy vendégségben az orrom alá toltak egy nagy tálat, rajta sok-sok szelet kókusztekerccsel. A házigazda jó szívvel kínálgatta, de nekem sehogy sem akaródzott megkóstolni, mert biztosez is csak egy utánérzet lesz és én még egy csalódást nem bírnék elviselni. Oké, csak vicceltem. De tényleg nem volt kedvem egy újabb ál-kókusztekercshez.

Aztán hogy, hogy nem, mégiscsak bekaptam egyet… aztán még egyet és ha nem szégyelltem volna, akkor ott egy ültő helyemben felfaltam volna az összeset, mert ez végre olyan volt, mint az a bizonyos régi kókuszrúd. Ízre, állagra, mindenre pont olyan, csak a mérete nem stimmelt. De kit érdekelt! Engem ott már csak az hajtott, hogy vissza tudjam fogni magamat a kókusztekercsek eltűntetésében és meg tudjam szerezni a receptet. Bár a terv első részét elbuktam, de a második felét sikerrel teljesítettem és ennek a családom is szívből örül.

Egyszerű kókusztekercs