A kellő öngondoskodás megvédhet a káros hatástól
Sokakat kimondottan segít a perfekcionizmus, legalábbis jó lehetőség arra, hogy tökéletesen előadják magukat – például állásinterjún. Ugyanakkor egy zsémbes, önkritizáló belső hang, mely a boldogságérzet útjában áll és depresszió lehet a vége. Hogyan lehetne felülkerekedni rajta?
A szenvedélyes, maximalista hozzáállás, a részletekre való precíz odafigyelés a legtöbb esetben önfejlesztő, s remek munkához vezet. Ugyanakkor, a túlzott hibára fókuszálás éppen az ellenkezőjét éri el – és befolyásolja teljesítményünket.
nemcsak végtelen halogatást, lekésett határidőket és kevesebb produktivitást eredményezhet. Egy kutatás szerint ez a túlzásba vitt önkritika depressziókialakulására is hajlamossá tesz – s ez nem is kétséges.
Amennyiben valakiben ott él egy hang, mely folyamatosan összehasonlítgat mindent, amit csinálunk, egy állandóan változó színvonallal, agyunkban frusztráció, harag, s állandó elégedetlenség ver tanyát magunkkal szemben.
Hogyan lehetne ezt a perfekcionizmusba hajtó belső hangot lecsendesíteni? Egy új tanulmány szerint van módja.
A Sydney-i Ausztrál Katolikus Egyetemen Madeleine Ferrari által vezetett kutatás a perfekcionizmus, a depresszió és az önérzet közti kapcsolatot vizsgálta két csoportban: egyik serdülőkből, a másik felnőttekből állt.
Azt akarták látni, vajon az önérzet gyengítette vagy mérsékelte a perfekcionizmus és a depresszió közti, már eleve lefektetett kapcsolatot. Eredményeiket a PLOS One szaklapban közölték.
Madeleine Ferrari és kollégái 542 tinédzsert és 515 felnőttet kértek meg, hogy töltsenek ki kérdőíveket, melyek lehetővé tették számukra, értékeljék önértékelésüket, perfekcionizmusukat és depressziójukat. Általánosságban a tinik 14, a felnőttek 25 évesek voltak.
A mérsékelt analízis alkalmazásával a kutatók kiderítették, hogy az önérzet, az önelégedettség gyakorlása következetesen csökkenti a káros perfekcionizmus és a depresszió közötti kapcsolat erősségét, mindkét csoportban.
A tanulmány szerzői szerint mindkét korcsoportban megfigyelhető volt, hogy az önérzet mérsékeli az összefüggést. Vagyis, az önérzet beavatkozása hasznos módja lehet a károsan ható perfekcionizmus hatásainak aláaknázására, ám további kutatások is szükségesek, hogy e lehetőséget teljes mértékben értékelhessék.
Az önérzet jelentős pszichológiai eszköz: azok az emberek, akik kedvesebbek magukhoz, kutatások szerint rugalmasabbnak bizonyulnak és könnyebben épülnek fel a különféle traumák után is.
Az önérzet lényege a szerzők szerint az, hogy a személyiség nyitottabb, gondoskodóbb és kedvesebb magával szemben, ítéletmentesen és megértően viszonyul saját magához. Felismeri, hogy az egyén tapasztalata része a közös emberi tapasztalatoknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.