Hullámzó frontrendszer: kapunk hideget, meleget

hidegfront
PUBLIKÁLÁS: 2018. február 02. 05:03
Erősen felhős, illetve borult lesz az ég, délkeleten lehet vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet. A nap első felében az északnyugati, északi országrészben várható leginkább csapadék, majd késő délutántól délkeleten is egyre többfelé elered az eső.

Erősen felhős, illetve borult lesz az ég, délkeleten lehet vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet. A nap első felében az északnyugati, északi országrészben várható leginkább csapadék, majd késő délutántól délkeleten is egyre többfelé elered az eső.

Eleinte havas eső, hó csak a magasabban fekvő helyeken várható, estétől viszont a Nyugat-Dunántúlon már síkvidéken is lehet hó. A Dél-Alföldön ugyanakkor néhol zivatar is kialakulhat. A Záhony-Pécs vonaltól északra északias, délre délies szél várható, élénk, időnként erős lökésekkel. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati, nyugati felén 1 és 7, másutt 8 és 13 fok között valószínű.

Térségünk fölött található hullámzó frontálzóna miatt mind a hideg- mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás. Ezért sokaknál tapasztalható fejfájás, koncentrációs-zavar, vérnyomás-ingadozás. A közlekedésben résztvevők részéről fokozott óvatosság szükséges, ugyanis a megnövekedő reakcióidő közvetett módon hozzájárulhat a balesetek kialakulásához.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.