Félmillió amerikai tini aggasztó képet fest, de a brit tudósokat ez még nem győzi meg.
November 14-én tettek közzé egy tanulmányt a Clinical Psychological Science-ben, mely arra mutat rá, hogy minél több időt töltenek a tinik az elektronikus eszközeikkel, annál több depressziós tünetünk jelenhet meg. A számítógép, a tablet és a mobiltelefon fokozott használata is közrejátszik abban, hogy sokkal többen gondolnak az öngyilkosságra – főleg az amerikai tini lányok.
A kutatás vezetője, Dr. Jean Twenge elismeri, hogy ez a vizsgálat csak megerősíti azt a viszonyt, mely a képernyő előtt töltött napi órák és az elidegenedés közt fennáll. Bizonyítani nem tudja az ok-okozati összefüggést, de a San Diegói Egyetem 46 éves pszichológus asszonya úgy véli, nem árt, ha ezen a módon is figyelmezteti a szülőket.
"Napi egy-két órácska még nem olyan vészes, de ha három órát, vagy annál jóval többet tölt a gyerek valamilyen képernyő előtt, az már mérhető kockázatot jelent az öngyilkossággal kapcsolatosan."
Twenge és csapata több, mint félmillió tengerentúli tinit kérdezett meg a depresszió tüneteiről. Olyan állításokra kellett reagálniuk a 13-18 év közti fiataloknak, mint például
"Az élet többnyire értelmetlen. Úgy érzem, semmit sem csinálok jól. Semmi haszna az életemnek."
A 2010 és 2015 közti időszakban zajló vizsgálat során azt látták, hogy legalább három, ilyen tartalmú kijelentésre egyre többen válaszoltak igennel. Míg 2010-ben ez a szám 16 százalék volt, addig 2010-re már 22 százalékra duzzadt az érték.
via GIPHYA lányok körében volt megfigyelhető a nagyobb növekedés: hatszor annyi, lehangoltságra utaló visszajelzést adtak, mint a fiúk. Twenge szerint ez azért is alakulhatott így, mert a lányok képernyő-élménye eléggé eltér a fiúkétól. Az utóbbiak ugyanis inkább játszanak.
"A lányokat viszont jobban leköti a közösségi média és aggódnak a népszerűségük miatt. Kapnak-e majd elég lájkot, és kellően jól néznek-e ki az adott fotójukon."
Az öngyilkosság témájára is kitér a tanulmány.
"A depresszió fokozatai közt szerepel, hogy egyáltalán eszébe jut-e az öngyilkosság, tervezi-e hogy megteszi, vagy már meg is próbálta esetleg korábban. A statisztikák szerint ugyanis 2010-ben 1386 tini vetett véget az életének, míg 1769 fiatal tette meg ugyanezt 2015-ben."
A kérdőívből kiderült, hogy ezen a területen is a lányok azok, akik inkább érintettek: ők foglalkoznak többet öngyilkos gondolatokkal. Anyagi gondok, iskolai szorongás és a házi feladat is felmerült tényezőként, mint ok a levertségre. Twenge felhívja a figyelmet arra, hogy a lecke mennyisége nem növekedett meg ez alatt az öt év alatt. Ami viszont mérhetően változott, az az online aktivitás. És a tanulmány pontosan ezt hozza ki – azok a fiatalok, akik többet nyomkodják az elektronikus eszközeiket, több depressziós jegyet is mutatnak.
via GIPHYA kérdőív ezzel szemben a személyek közti, valós interakciókat – sportolás, bulizás, de akár még a plázázás is – tüntette fel úgy, mint amelyek megvédenek a befordulástól.
Andrew Przbylski, az Oxfordi Egyetem pszichológusa óvatosabb: szerinte inkább arról lehet szó, hogy a tinik nem akarják papíron megvallani, ha aggódnak vagy csüggednek.
"Inkább a szülőknek, barátoknak nyílnak meg, mint egy kérdőív rubrikáinak."
A brit szakember számára a financiális tényező sem túl meggyőző, mert szerinte minden, az adott időszakra vonatkozó statisztika pont, hogy gazdasági javulást jelez Amerikában. De egy család anyagi körülményeinek hirtelen megváltozása lehet a fő oka annak, ha depresszió jelentkezik egy gyereknél.
Twenge arra hivatkozik, hogy eredményei viszont egybevágnak a korábbi kutatásokéival: minél kevesebbet kockul valaki, annál boldogabb lesz, és a magányosság érzésétől is megszabadul.
via GIPHYAdam Pletter, washingtoni gyerekpszichológus szerint viszont igenis jogos a szülők aggodalma, ha a gyerek túl sokat lóg a közösségi médiumokon. Nap mint nap látja a fiatalok és őseik küzdelmét: a csemete lekörözi őket, mert a technikát jóval bravúrosabban használja.
"Digitális bevándorlók vagyunk, és a gyerekeink a bennszülöttek – mi még internet és mobil nélkül nőttünk fel. Komoly gond az, hogy a mi feladatunk volna, hogy megtanítsuk őket az eszközök bölcs használatára. A legtöbben félünk a technológiától, mert nincs meg hozzá a kellő ismeretünk."
Pletter ezért workshopokat szervez szülők számára, hogy azok behozzák hátrányukat, és képesek legyenek korlátozni srácaik gép előtt töltött idejét, esetleges függőségét - számol be az NPR.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.