Az ország nagy részén kevés lesz a felhő, és csapadék sem várható. Éjszaka és szombat reggel az északi megyékben erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és ott néhol zápor, zivatar is előfordulhat.
Délután is főleg északon lehetnek záporok, illetve este az Alpokalján, a Kisalföldön zivatarok is kipattanhatnak. A szél fokozatosan mindenhol északira fordul, és a Dunántúlon megerősödik, zivatarban viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 18 és 24 fok között várható, de a nagyobb városokban ennél melegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 35 és 40, az Északi-középhegységben, illetve a Dunántúl északi és nyugati részén 31, 34 fok között alakul.
Főleg a Kárpát-medence északi, északnyugati vidékeit egy gyenge hidegfront érinti. Elsősorban az ott élőknél fordulhat elő fejfájás, migrén, szédülés, illetve vérnyomás-ingadozás. Arrafelé is csak néhány fokkal mérséklődik a forróság, a legnagyobb hőség még a délkeleti országrészben várható. A szokásosnál több folyadékot fogyasszunk, lehetőleg vizet, ásványvizet, teát, illetve gyümölcslevet! Az erős ultraibolya sugárzás miatt a déli órákban kerüljük a tűző napsütést, húzódjunk árnyékba!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.