Májusi eső aranyat ér - ma is kapunk belőle

PUBLIKÁLÁS: 2017. május 05. 06:05
Éjszaka az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és továbbra is kialakulhatnak záporok, zivatarok, nagyobb eséllyel a középső országrészben.

Éjszaka az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, és továbbra is kialakulhatnak záporok, zivatarok, nagyobb eséllyel a középső országrészben.

A legkevesebb felhő a Tiszántúlon lehet, ott viszont emiatt hajnalra párásság, illetve köd képződhet. Napközben a fátyolfelhőzet mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, de legalább pár órára mindenhol kisüt majd a nap. Szinte mindenütt, és a nap bármely szakában számíthatunk záporokra, zivatarokra felhőszakadás kíséretében, nagyobb számban az ország déli, délkeleti felében. Éjszaka a légmozgás többnyire mérsékelt marad, majd az északi, északnyugati szél megélénkül, átmeneti szélerősödés, viharos lökések csak intenzív csapadékgócok környezetében lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul.

Frontmentes időnk lesz, de több helyen várhatók záporok, zivatarok. A felhős, borongósabb időben romolhat a kedélyállapotunk. A változékony idő, a zivatarok idején megélénkülő, megerősödő szél megviselheti az ilyen időjárási hatásokra érzékenyek szervezetét, ők fejfájást, fáradékonyságot tapasztalhatnak.

esosido2

Pollenjelentés
Az elkövetkező napokban továbbra is többfelé magas szintet érhet el a tölgy pollenkoncentrációja, illetve a kevésbé jelentős allergének közül az eperfaféléké is. A pázsitfűfélék és a platán virágporának mennyisége helyenként elérheti a tüneteket okozó közepes szintet. A kőris, a nyír, a fűz, valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenje jellemzően alacsony, a fenyőfélék és a dió pollenje pedig általában alacsony-közepes koncentrációban van jelen. Előfordulhat már egy-egy szem az útifű és a lórom virágporából is a levegőben. A kültéri allergén gombák spóraszáma továbbra is jellemzően alacsony, bár helyenként közepes is lehet.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.