Lehűlt az idő a hidegfront miatt

hidegfront
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 25. 06:02
Éjjel általában kevés lesz a felhő, de főként a Tiszántúlon, Borsodban és délnyugaton felhősebb tájak is lehetnek. Helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat.

Éjjel általában kevés lesz a felhő, de főként a Tiszántúlon, Borsodban és délnyugaton felhősebb tájak is lehetnek. Helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat.

Napközben a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett sok lesz a felhő felettünk. Elszórtan alakulhat ki zápor, északkeleten egy-egy zivatar sem kizárt. A Dunántúlon és északkeleten erős széllökések kísérhetik az északi, északnyugati szelet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 14 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű.

Eleinte még a hidegfrontra érzékenyek számíthatnak panaszokra, többeknél fejfájás, migrén jelentkezhet, görcsös panaszok is előfordulhatnak. Napközben mindenütt megszűnik a hideg fronthatás.

Pollenjelentés
Az elkövetkező napokban a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja továbbra is jellemzően a közepes-magas tartományban alakul, sőt a hirtelen kialakuló zivatarok során roncsolódó pollenszemek esetenként asztmatikus tüneteket is kiválthatnak. Elkezdődött a csalánfélék virágzása, pollenkoncentrációjuk helyenként már a tüneteket okozó közepes szintet is elérheti. Közepes szintet érhet el még egy-egy helyen a tölgy, valamint a kevésbé jelentős allergének közül az eperfafélék és a fenyőfélék pollenkoncentrációja, sőt utóbbiaké helyenként magas is lehet. Előfordulhat még egy-egy szem a nyír és a kőris virágporából is. Az útifű és a lórom pollenkoncentrációja csak lassan emelkedik, egyelőre még az alacsony tartományban marad. A kültéri allergén gombák spóraszáma várhatóan emelkedik, a Cladosporium koncentrációja többfelé elérheti a tüneteket okozó közepes szintet.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.