Borongós idő, helyenként eső, zápor is kialakulhat

időjárás
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 15. 07:27
Szombaton eleinte változóan felhős lesz az ég, csapadék nem valószínű. Éjszaka nyugat felől megnövekszik a felhőzet, és főként a Dunántúlon alakul ki több helyen eső, záporeső. Szombaton északkeleten is megnövekszik a felhőzet, többnyire erősen felhős lesz az ég, inkább csak rövid napos időszakokra számíthatunk. Szórványosan valószínű eső, záporeső. A helyenként még erős északnyugati szél mindenütt mérséklődik, majd szombaton elsősorban az északi országrészben élénkül meg a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10, északkeleten -2 és +3 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 15 és 20 fok között alakul.

Húsvét vasárnap napközben fokozatosan csökken a felhőzet, miközben egyre inkább megerősödik az ÉNy-i szél. A középső és a nyugati tájakon viharos széllökések is lehetnek. 12 és 17 fok között alakul a csúcsérték.

Húsvét hétfő délelőtt változóan felhős időre van kilátás, csak néhol alakul ki zápor. Délután már sok felhő lesz felettünk, és egyre többfelé alakul ki eső, zápor, néhol zivatar. A reggeli 2 fokról 14 fok közé melegszik a levegő.

Kedden erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Délen és keleten többfelé, máshol csak elszórtan valószínű csapadék. Erős lehűlés kezdődik, mindössze 10 fok körüli értékeket mérhetünk délután.

Szerdán anagy bizonytalanság mellett folytatódik a lehűlés. Sokfelé viharossá fokozódik az északi szél és kelet felé haladva egyre több eső ígérkezik. 5 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, a magasabb hegyeinkben hózápor is kialakulhat.

Forrás: MTI és köpönyeg

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.