Túlnyomóan napos időre számíthatunk, legfeljebb keleten képződhet több gomolyfelhő, de csapadék ott sem várható.
A déli, délkeleti szél a Dunántúlon ismét megélénkül, a Kisalföld környékén megerősödik. A legalacsonyabb éjszaki hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul, de az északi völgyekben ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között várható.
Fronthatás nem veszi igénybe szervezetünket. Kellemes, az ilyenkor szokásosnál több fokkal melegebb tavaszi időben lesz részünk, sok napsütéssel. A főleg a Dunántúlon megélénkülő déli szél sem csökkenti lényegesen hőérzetünket. Érdemes minél több időt a szabadban tölteni.
Országszerte virágzik a nyír, pollenkoncentrációja az elkövetkező napokban várhatóan emelkedni fog, többfelé elérheti a magas-nagyon magas szintet is. A nyár, a kőris, valamint a ciprus- és a tiszafafélék pollenje jellemzően közepes-magas, a juharé és a fűzé általában közepes mennyiségben van jelen. Elkezdődött a gyertyán és a tölgy virágzása is, de pollenkoncentrációjuk egyelőre csak alacsony szintet ér el. A mogyoró, az éger és a szil pollenszezonja véget ért, pollenjük már csak minimális mennyiségben fordulhat elő a levegőben. A kültéri allergén gombák spóraszáma jellemzően az alacsony tartományban alakul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.