A huszonévesek több mint fele, a harmincasoknak pedig majdnem egyharmada élvezi még a „mamahotel” vendégszeretetét, azaz lakik együtt a szüleivel – derül ki a Fundamenta országos reprezentatív kutatásából. A különköltözés életkori kitolódása nemzetközi jelenség, és általában a családalapítás közeledésével, 30 éves kor felett erősödik fel az igény a saját otthon iránt. A kutatás eredményei szerint, amikor megszólal a „vészcsengő”, sok esetben anyagi okok is akadályozzák a költözést. A szakértő ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy egy időben elkezdett lakáscélú megtakarítás jó alap lehet a saját otthon megteremtéséhez, így segíthet elszakadni a kényelmetlenné vált mamahoteltől.
A tanulás, házasságkötés kitolódásával általánossá vált, hogy a 20-as és 30-as éveikben járó fiatal felnőttek közül sokan laknak még a szülői házban. A Fundamenta fiatalok lakáshelyzetét vizsgáló országos reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a huszonévesek 58 százaléka lakik még a szüleinél, a harmincasoknál pedig 27 százalék ez az arány. A férfiak gyakrabban (33%) élnek együtt a szüleikkel, mint a nők (23%), és főként a kisebb városok lakóira jellemző a „mamahotel” igénybevétele, a falvakban és a nagyobb városokban kevésbé.
A kutatás eredményei alapján a szülőkkel lakók 29 százaléka elégedett a jelenlegi helyzetével, a többiek viszont költözni szeretnének előbb-utóbb. A legtöbben (41%) néhány év múlva, majdnem harmaduk pedig (30%) minél hamarabb saját háztartást szeretne. A költözési szándékot természetesen jelentősen befolyásolja az életkor: a harmincasok azok, akikben a legerősebb a változás vágya. 46 százalékuk említette, hogy a lehető leghamarabb önálló háztartásba költözne, a húszasoknak mindössze 28 százaléka szeretne gyorsan változtatni a helyzetén. Az életkor mellett a párkapcsolat és a családtervezés közelsége meghatározó: főként azok nagyon költözéspártiak, akik párkapcsolatban élnek, valamint gyereket terveznek.
Az eredmények alapján manapság sokan 30 éves korukhoz közeledve kezdenek családalapítással foglalkozni. A kapcsolatok ekkor válnak komolyabbá, a párok elkezdik tervezgetni a közös jövőt. Általános vélekedés, hogy a családalapításhoz stabilitás, saját otthon szükséges. A kutatás eredményeinek egyik érdekessége, hogy bár a legtöbben a lakáscélú megtakarítást tartják a legjobb megoldásnak a saját otthon megteremtéséhez, sokan mégis későn kezdik el a takarékoskodást, így számukra évekkel is eltolódhat a sajátlakás-projekt, azaz a kiköltözés a mamahotelből.
A kutatás azt mutatja, hogy a szülővel élő fiatalok 10 százalékának, a szülővel élő párok 18 százalékának van megtakarítása lakás-takarékpénztárban. A Fundamenta szakértője szerint azok a fiatalok, akik rendelkeznek saját vagy családi segítséggel nyitott lakásszámlával, optimistábban látják a jövőt, és úgy gondolják, ha aktuálissá válik a lakásvásárlás, majd nagyobb keretből gazdálkodhatnak.
A mamahotel nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte általános jelenség: az Európai Unióban a 18 és 31 év közötti fiatalok majdnem fele él még együtt a szüleivel. Az észak-európai országok többségében ez az arány 25 százalék, míg Máltán, Horvátországban és Szlovákiában 70-78 százalék lakik a szülőkkel. Az egyes országok közötti különbségek nemcsak az anyagi jóléthez köthetőek, hanem az adott országra jellemző normák, értékek és szokások is meghatározhatják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.