Frontmentes felhős időnk lesz

szél
PUBLIKÁLÁS: 2016. november 03. 06:01
Délelőtt még az ország déli felében még lehetnek erősen felhős területek, de délutánra ott is jelentősen csökken a felhőzet.

Délelőtt még az ország déli felében még lehetnek erősen felhős területek, de délutánra ott is jelentősen csökken a felhőzet.

Felhős, néhol ködös időnk lesz

Ugyanakkor északkeleten és a Dunántúlon délután több gomolyfelhő képződik, amelyből néhol rövid zápor is előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szelet többfelé erős lökések kísérik, csak estétől mérséklődik számottevően a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7 fok között alakul, fagyra az Északi-középhegység térségében kell számítani. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között várható.

Hidegfront vonul át felettünk éjszaka, csütörtök reggelre már el is hagyja térségünk. Az erre érzékenyeknél fejfájás, migrén, szédülés, ingerlékenység, fáradékonyság is jelentkezhet. Görcsös panaszok léphetnek fel. Erősödhetnek a reumatikus, valamint az ízületi fájdalmak. Hosszabbá válhat a reakció idő.

felhős ég

Távolabbi kilátások péntektől hétfőig:

Az időszak első felében a köd feloszlása után többnyire napos időre számíthatunk, majd vasárnaptól erősen felhős vagy borult lesz az ég, kiadós esőre és sokfelé erős szélre van kilátás.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) csak vasárnap, az ország területének 90 százalékán várható.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a pénteki +2, -5 fokról az időszak második felére 5, 11 fokig emelkedik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 15 fok között alakul, de az időszak közepén délkeleten 16, 17 fok valószínű.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. november 1. 7,0 °C -0,8 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 21,5 °C (1926) legalacsonyabb hőmérséklet: -8,3 °C (1920)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.