A hidegfronti hatást követően ma napközben már inkább melegfront jellegű hatásra lehet számítani.
Az arra érzékenyeknél fejfájás, migrén, álmatlanság, illetve vérnyomás-ingadozás jelentkezhet. Csökkenhet a koncentráló képesség, mind a munkában, mind az utakon.
A Dunántúlon és a középső országrészben túlnyomóan napos idő lesz, a keleti harmad fölött azonban több lesz a felhő, de csapadék ott sem valószínű. Az északnyugati szél helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 4 fok között alakul.
Távolabbi kilátások szerdától szombatig:
Az időszak nagyobb részében a napsütés lesz túlsúlyban, de csütörtökön erősen felhős időre számíthatunk, és több helyen várható - többnyire kisebb - csapadék. Északkeleten főként hó, másutt eső, esetleg havas eső valószínű.
Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének legfeljebb 10 százalékán lehet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a szerdai -3, -10 fokról péntekre -1, +5 fokig emelkedik, majd ismét erősödik a lehűlés. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 6 fok között alakul, de az időszak közepén az ország nyugati és déli részén 8, 10 fok is lehet.
A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):
2016. november 27. 7,0 °C +3,2 °C
1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult
legmagasabb hőmérséklet: 16,5 °C (2012) legalacsonyabb hőmérséklet: -11,9 °C (1890)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.