A várandósság növeli a szélütés kockázatát

fiatal kismama
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 31. 08:00
Amerikai kutatók megállapításai szerint a várandósságnöveli az agyi érkatasztrófa előfordulásának kockázatát a fiatal nőknél. A friss tanulmány készítői azt vizsgálták, hogy milyen arányban fordul elő agyi érkatasztrófa a különböző korcsoportokba tartozó várandós és nem várandós nőknél.

Amerikai kutatók megállapításai szerint a várandósságnöveli az agyi érkatasztrófa előfordulásának kockázatát a fiatal nőknél. A friss tanulmány készítői azt vizsgálták, hogy milyen arányban fordul elő agyi érkatasztrófa a különböző korcsoportokba tartozó várandós és nem várandós nőknél.

A JAMA Neurology folyóiratban közölt tanulmányszakemberei szerint korábbi vizsgálatok is foglalkoztak már az összefüggéssel, megállapítva, hogy az idősebb kismamák tartoznak a magasabb kockázati csoportba, ám a mostani tanulmányba a vizsgált kismamákkal azonos korcsoportokba tartozó, nem terhes nőket is bevontak, hogy kontrollcsoportként szolgáljanak.

A kutatók olyan nők adataira alapozták eredményeiket, akik agyi érkatasztrófa miatt kerültek kórházba New York államban 2003 és 2012 között. Az érintett több mint 19 ezer nő valamivel több mint 4 százaléka volt várandós a kórházba szállításakor, vagy szült gyereket az azt megelőző hat hétben.

A Columbia Egyetemen dolgozó Eliza Miller, a tanulmány vezetője szerint eredményeik arról tanúskodnak, hogy a szélütésen átesett, 35 évnél fiatalabb nők 18 százalékánál a terhesség állt a stroke hátterében. “Ezzel szemben az idősebb korú várandós nőknél bekövetkezett agyi érkatasztrófák mindössze 1,4 százaléka volt összefüggésben a terhességgel” – tette hozzá a szakember.

terhes, fiú, lány

A 24 éves, vagy annál fiatalabb várandós, valamint hat héttel korábban szülő nők esetében kétszer magasabb volt az agyi érkatasztrófa kockázata (14 eset 100 ezer nőre), mint a velük azonos korú, de nem terhes társaiknál (6 eset 100 ezer nőre). Ugyanez az arány a 25-34 éves korosztályban a várandós nőknél 21,2 eset, míg a nem várandósoknál 13,5 eset volt 100 ezer nőre.

A 35-44 éves korcsoport esetében gyakoribb volt a strokeelőfordulása, de meglepő módon alig volt különbség a terhes és nem terhes nők között: előbbinél 33, utóbbinál 31 eset jutott 100 ezer nőre.

A 45-55 éves korcsoportban a nem várandós nőknél volt magasabb a szélütéskockázat, náluk 74, míg várandós társaiknál 47 eset jutott 100 ezer nőre.

A szakértők szerint további vizsgálatokra lesz szükség annak megértéséhez, hogy miért növeli a terhesség a stroke kockázatát a fiatal nők esetében.

Az akut agyi érkatasztrófa – a köznyelvben gutaütés, szélütés – az agy vérellátásának lelassulásából eredő működészavar, amelynek tünetei között szerepel a test egyik oldalának bénulása, a beszédzavar, az értelemzavar, a szédülés és a látásvesztés is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.