DNS-javítással az öregedés és a rák ellen

DNS javítás
PUBLIKÁLÁS: 2016. október 28. 12:00
A DNS-javítás eddig ismeretlen útjaira utaló eredményeket értek el az ELTE kutatói két további egyetem és az MTA tudósaival közösen. A felismerés a rákgyógyításhoz és az öregedés folyamatának lassításához is közelebb viheti a tudósokat. Az erről készült publikáció a Frontiers of Microbiology című neves szaklapban is megjelent.

A DNS-javítás eddig ismeretlen útjaira utaló eredményeket értek el az ELTE kutatói két további egyetem és az MTA tudósaival közösen. A felismerés a rákgyógyításhoz és az öregedés folyamatának lassításához is közelebb viheti a tudósokat. Az erről készült publikáció a Frontiers of Microbiology című neves szaklapban is megjelent.

Számos biokémiai mechanizmus őrködik az élőlények örökítő anyagának, a DNS hibáinak megelőzésén, illetve kijavításán a sejtek osztódása során. Ezek a mechanizmusok teszik lehetővé azt, hogy a sejtek osztódása után az utódsejtekben a DNS hű másolata képződjön, a pontos genetikai információ megőrződjön a sejtekben.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói több mint kétezer baktériumfaj teljes génállományát vizsgálták meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Semmelweis Egyetem és az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának szakembereivel közösen.

rakkutatas1

"Megállapítottuk, hogy sok fajból hiányzik az – eddig az élethez nélkülözhetetlennek vélt – dUTPáz gén, ami egy fontos megelőző hibajavító enzim, és az UNG rövidítéssel jelölt enzimmel együtt felel azért, hogy az uracil-hiba ne jelenhessen meg a DNS-ben. A dUTPáz ugyanis minimálisra csökkenti az uracil DNS-be épülésének valószínűségét, míg az UNG kivágja a DNS-ben bármilyen módon keletkező uracil-hibát. Ami még ennél is meglepőbb, hogy több ilyen baktériumban az UNG enzimet kódoló gén viszont jelen van, jóllehet idáig azt gondolták, hogy a dUTPáz enzim hiányában az UNG enzim jelenléte nagyon gyorsan a DNS felszabdalásához, és így a sejt pusztulásához vezet" – összegezte Grolmusz Vince, az ELTE PIT Bioinformatikai Csoportjának professzora.

Az új eredmények azt mutatják, hogy több, eddig még feltáratlan mechanizmus lehet jelen a baktériumokban a DNS hibáinak javítására. Ezért a szakemberek úgy vélik, hogy mivel a rákos sejtek kialakulása, valamint az öregedés is a DNS hibáinak felszaporodására vezethető vissza, ez az eredmény új távlatokat nyithat a rák gyógyítása, illetve az emberi élet meghosszabbítása terén: egyes baktériumoktól eltanulhatunk új, eddig még ismeretlen DNS-javító módszereket, amelyeket eddig nem tartottunk elképzelhetőnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.