Több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar

zápor
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 19. 06:01
Mindenütt megnövekszik a felhőzet, így jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Nyugaton és főként délen egyre több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar, másutt elvétve fordulhat elő csapadék.

Mindenütt megnövekszik a felhőzet, így jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég. Nyugaton és főként délen egyre több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar, másutt elvétve fordulhat elő csapadék.

Eső és lehűlés

A magasban kissé hidegebb levegő áramlik a Kárpát-medence fölé. A különösen érzékenyek hidegfront jellegű hatást tapasztalhatnak. Náluk előfordulhat fejfájás, migrén, illetve szédülés. Ingadozhat a vérnyomás. Nőhet a reakció idő.

Napközben délen borult marad az ég, míg északon időnként szakadozottabb, vékonyabb lesz a felhőzet. Északnyugat kivételével többfelé várható további csapadék: az ország déli harmadán ismétlődő eső, zápor, másutt délutántól szórványos zápor, zivatar valószínű. A reggeli óráktól többfelé megélénkül, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten helyenként megerősödik az északira, északkeletire forduló szél. Egy-egy zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet délen 17 és 20, északon 20 és 24 fok között várható.

esosido3

Távolabbi kilátások keddtől péntekig:

Felszakadozik a zárt felhőzet, megszűnik a tartós csapadék. Az időszak legnagyobb részén már a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, és csak helyenként alakul ki záporeső.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 15 fokról 4, 9 fok közé csökken. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 21 fok között alakul.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. szeptember 17. 19,0 °C +3,0 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordultlegmagasabb hőmérséklet: 34,1 °C (1947) legalacsonyabb hőmérséklet: 0,6 °C (1925)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.