Eszünk és öltözködünk is vezetés közben

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2016. szeptember 20. 09:00
A szeptemberi iskolakezdéssel együtt érezhetően megnő az utakon a forgalom, így fokozott figyelemre van szükség a vezetőktől. Egy országos, reprezentatív kutatásból azonban kiderült, hogy a hazai autóvezetők kétharmada eszik-iszik, felük pedig rendszeresen telefonál vezetés közben.

A szeptemberi iskolakezdéssel együtt érezhetően megnő az utakon a forgalom, így fokozott figyelemre van szükség a vezetőktől. Egy országos, reprezentatív kutatásból azonban kiderült, hogy a hazai autóvezetők kétharmada eszik-iszik, felük pedig rendszeresen telefonál vezetés közben.

A legkirívóbb eredmények mellett a dohányzás (20%) illetve minden tízedik sofőrnél az öltözködés a legjellemzőbb a volán mögött. Ez azért is aggályos, mivel egy-egy kétes kimenetelű, balesetveszélyes szituációkban tized-század másodpercek dönthetnek, hogy egy ütközés, balesetet elkerülhető-e vagy sem. Ezért, a megfelelő követési távolság és körültekintés mellett a folyamatos koncentráció és összpontosítás a legfontosabb.

A kutatás azt is megvizsgálta, hogy mennyire zavarja a sofőröket az általuk végzett tevékenység, ha azt más csinálja. Kiderült, hogy a sofőrök 58 százalékát bosszantja, ha mások okostelefonjukat nyomkodják vezetés közben, emellett alig tartják kevésbé zavarónak a sminkelést, a körömfestést, az újságolvasást és a kézben tartott telefonálást. Érdekes ellentmondás, hogy míg a sofőrök nagy része bevallottan telefonál vagy eszik-iszik az autóban, ha ezt másnál látják, akkor kifejezetten bosszantónak és balesetveszélyesnek ítélik.

autó2

A felgyorsult mindennapokban a vezetési szokások is átalakulnak. Az új viselkedési formák azonban komoly veszélyeket rejtenek magukban, hiszen azon kívül, hogy szabálytalanok, igen kockázatosak is. Ezért az autógyártók folyamatos technikai fejlesztésekkel próbálnak választ adni a megváltozott igényekre.

„Ezen erőfeszítések része az autó környezetét figyelő kamerák és az ehhez kapcsolt fékező- irányító rendszerek, amik a nagy forgalmú utakon való közlekedést teszik biztonságosabbá” - mesélte Papp Zoltán, a SEAT márkaigazgatója. – „De az olyan, elhagyhatatlan tevékenységekre, mint a telefonálás is számos megoldást kínálnak a gyárak. Az autókba beépített elektronikai rendszerek, melyek összekapcsolják a telefont a fedélzeti számítógéppel és hangrendszerrel, már biztosítják, hogy a sofőrnek el se kelljen engednie a kormányt a telefon kezelése közben.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.