Magyarországon csak minden ötödik új abroncsvásárló erősíti a hölgyek táborát, de számukra lényegesen fontosabb a teljes körű szaktanácsadás, mint a férfiak számára – ez derült ki egyfelmérése során. Míg a férfiak elsősorban az árra helyezik a hangsúlyt és határozott elképzeléssel vesznek új gumit autóikra, addig a nők az abroncsvásárlást is élményként élik meg, így az eladó személye és hiteles, megbízható tanácsai sokkal fontosabb számunkra, mint az ár-érték arány, a lehetséges akciók, vagy az abroncsok várható élettartama. A szervizműhelyek vezetőinek tapasztalatai szerint ugyan a férfi és női autóvezetők is egyre jobban ügyelnek abroncsaik profilmélységére, de az ideális abroncsnyomással és abroncsmérettel sokan továbbra sincsenek tisztában, ami azonban már rövidebb utak megtételekor is kiemelten fontos közlekedésbiztonsági tényező.
Vásárlási szokásaink jelentős átalakuláson mentek keresztül az elmúlt évtizedben, így a hölgyek nemcsak egyre nagyobb vásárlóerőt képviselnek, de a családi vásárlások esetében is 70-80%-ban hozzák meg a végső döntést. A világ első számú gumitermék és gumiabroncs vállalata által megkérdezett szervizműhelyek vezetői szerint ez a trend egyelőre még nem érvényesül a gumiabroncsok vásárlásakor: csak minden ötödik új abroncsvásárló erősíti a hölgyek táborát, így a gumivétel továbbra is jellemzően a férfiak tisztje. Jelentősen árnyalja ugyanakkor a képet, hogy míg a férfiak céltudatosan, határozott elképzeléssel érkeznek az üzletbe és döntésüket elsősorban az új abroncsok ára befolyásolja, addig a hölgyek shoppingélményként tekintenek az abroncsvásárlásra: mintha új cipőt vennének, ezúttal szeretett autójukra.
A vásárlási döntés meghozatalának első lépése az információgyűjtés: a szervizműhelyek vezetői szerint elsőként a férfiak és a nők is az interneten informálódnak, de míg a férfiaknál az aktuális abroncstesztek és a kinézett abroncsok ára már ekkor erősen befolyásolják a végleges vásárlást, addig a hölgyek a barátok, ismerősök tapasztalataira és tanácsaira hallgatnak, vagy online fórumokon tájékozódnak, kikérve egy-egy szakember véleményét.
Külön érdekesség az akciók kérdése. Míg az árleszállításokat és akciókat jellemzően a nők 85%-a és a férfiak 70%-a is kihasználja más termékek esetén, addig ez az arány új abroncsvásárlás esetén már kevésbé érvényesül. A hölgyek jellemzően rugalmasabbak az ár szempontjából, ugyanis az esetek 90%-ában figyelembe veszik az ár-érték arányt, vagyis az adott abroncs menettulajdonságait is. Tapasztalatok alapján az ár-érték arány kiemelkedően fontos a családoknál, ahol a gyerekek biztonsága érdekében gyakran születik döntés a jobb teljesítményt és rövidebb féktávot biztosító prémium abroncsok vásárlása mellett. A szervizvezetők úgy gondolják, hogy a hiteles szakmai tanácsadás és szakmai kapcsolat építése hosszú távon is kifizetődő: a tapasztalatok alapján később a nők 70%-a, míg a férfiak 60%-a tér vissza az üzletbe, ha gumicserét, vagy új abroncs vásárlását tervezi. Vagyis az abroncsvásárlás során adott hatékony szakmai tanácsadás hitelességet, bizalmat és megbízhatóságot épít.
Az információgyűjtést követően a hölgyek a gumiszerviz felkeresésekor is máshogy hozzák meg a végső döntést, mint az urak. Míg a férfiak az üzletbe való belépéskor már pontosan tudják, hogy melyik márkát milyen méretben és mennyiért szeretnék megvásárolni, addig a hölgyek részéről a vásárlás fontos részét képezi a személyes szakmai tanácsadás. A megkérdezett szervizpartnerek fontosnak tartották kiemelni, hogy a hölgyek ilyenkor már gyakran tisztában vannak az alapvető információkkal, és ekkor győződnek meg az eladó felkészültségéről és szakmai hozzáértéséről: vagyis arról, hogy jó döntést hoznak, ha az adott szervizben vásárolnak. A tanácsadás szerepe így kiemelkedően fontos: a hölgyek 70%-a ugyanis – a szakmai tanácsot megfogadva – már az első szervizlátogatásnál vásárol új abroncsot, ha az valóban szükséges.
A felmérés szerint ugyan hazánkban a férfi és női autóvezetők is egyre jobban ügyelnek arra, hogy abroncsaikat az ajánlott 2-3 mm-es profilmélység elérése után új gumikra cseréljék, de továbbra is sok autóvezető figyelmét elkerüli az ideális első és hátsó abroncsnyomás beállítása, vagy az autónak megfelelő abroncsméret kiválasztása. Ez közlekedésbiztonsági szempontból különösen fontos akkor, amikor nagyobb utakra készülünk.
„A felmérésünk egy kiemelkedő tanulságra is rávilágított a magyar nők és férfiak abroncsvásárlási szokásaival kapcsolatban: a hölgyekre és az urakra is jellemző, hogy nem mindig rendelkeznek a biztonságos közlekedéshez szükséges információkkal az abroncsaikkal kapcsolatban. Az autónknak megfelelő abroncsméret választásával, a rövidebb utak előtti abroncsnyomás ellenőrzéssel és az évszaknak megfelelő gumik felszerelésével fontos lépéseket tehetünk a saját és családunk biztonsága érdekében” – mondta Barcsik Ákos, a Bridgestone Magyarország Kft. főmérnöke.
Bármennyire is tájékozottnak gondoljuk magunkat a helyes abroncshasználattal kapcsolatban, érdemes megfogadnunk a következő közlekedésbiztonsági tanácsokat, amelyek révén felkészülten vághatunk neki a kisebb és nagyobb utaknak egyaránt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.