Magyarországon először mutatkozott be két új sportág SUP-ball és SUP-fight néven.
De máris továbbgondolták és két kifejezetten élvezetes, ugyanakkor komoly sportértékkel bíró ágazatát fejlesztették ki, mégpedig a Velencei-tavon. Az egyedi sportot mostantól csapatban és labdával is lehet űzni.
A Velencei-tavon, Tubel Zoltán (Tutu) fejlesztette ki a sportágakat, melyhez külön evezőket és eszközöket gyártatott, hogy mostantól csapatban és játékosan is lehessen használni a szörföt. A SUP-ball és SUP-fight szabályai rendkívül egyszerűek.
Előbbinél a két csapat feladata, hogy lyukas evezőkkel az ellenfél kapujába juttassák a labdát, míg az utóbbinál az evezőket szivacs-kardokra cserélik a versenyzők. Egy-, és többszemélyes SUP-al élvezetes a játék. Az győz, akinek sikerül állva maradni a saját deszkáján, és az ellenfelét a vízbe taszítani.
A felfújható, nagyméretű szörfdeszka az ősi afrikai és dél-amerikai halászoktól ered, akik a deszkához hasonlító tutajokon egyensúlyozva közlekedtek a folyókon, tavakon és tengereken. A sportág mai verziója először Hawaii-on jelent meg, ahol a szörfoktatók a deszkán állva és evezve felügyelték a tanulókat. Azóta a Balatont, a Velencei-tavat, sőt, a jógastúdiók padlóit is ellepték a SUP-ok, az állószörf ugyanis amellett, hogy szórakoztató, hatékony edzésmódszer is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.