Iskolakezdés együtt! - Segítsünk azoknak, akiknek nehezen indul a tanév

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 19. 18:00
Az iskolások ceruzatartó sünijének 4 méteres óriásváltozatával költözött be az Ökumenikus Segélyszervezet két hétre az egyik budapesti bevásárlóközpontba, hogy így hívja fel a figyelmet az Iskolakezdés együtt! akciójára. A program célja, hogy a vakáció utolsó napjaiban a bevásárlóközpontokat megrohamozó szülők közül minél többen csatlakozzanak az összefogáshoz, azokra is gondolva, akiknek önerőből esélyük sincs beszerezni mindent gyermekeiknek. Az E.ON és a Hello Wood által készített installáció adománypontként fog működni: mindenki, aki a helyszínen csatlakozik, magával vihet emlékbe egyet a süni tüskéibe rejtett 1000 egyedi ceruzából. Az adománygyűjtő akciót elindító sajtótájékoztatón a Segélyszervezet és az akció stratégiai partnere, az E.ON Hungária munkatársai, valamint önkéntesek - köztük Wolf Kati énekesnő, a kampány arca és Székely Bulcsú olimpiai bajnok vízilabdázó segítettek a süni ceruzákkal való feltöltésében.

Hogyan lehet csatlakozni?

A sajtótájékoztatón Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta: a következő két hétben, minden helyszínen regisztráló adományozónak a Segélyszervezet elküldi a www.segelyszervezet.hu/iskolakezdes adományozási felület linkjét. Ezen az oldalon egy bankkártya segítségével gyorsan és biztonságosan lehet támogatni a segélyakciót, melynek célkitűzése, hogy tanévkezdésig 1000 rászoruló gyermeket támogasson fejenként 10 ezer forint értékű, személyre szabott iskolakezdő csomaggal. Az átláthatóságra nagy hangsúlyt fektető segélyszervezet a megadott e-mailcímekre az akció lezárultával beszámolót küld minden adományozónak arról, hogyan értek célba a támogatások. Azok, akiknek nincs lehetősége a weben segíteni, hívásonként/sms-enként 250 forinttal támogathatják az akciót a 1353-as adományvonalon is.

Fekete Dániel / MÖS

A nagyszabású akció immár ötödik éve a Segélyszervezet stratégiai partnerével az E.ON Hungária vállalattal közösen indul. A vállalat Marketing Kommunikációs osztályának vezetője, Károlyi Zsuzsanna a sajtótájékoztatón kiemelte: "minden gyereknek és szülőnek van egy álma, az iskola kezdete nem csak rohangálást, beszerzést és gondokat jelent, hanem azon álmok megvalósulásának kezdetét, melyet a gyerekek szeretnének majd elérni mindannyiunk örömére. Néhány szép füzet, egy tolltartó, egy iskolatáska – nem kell sok ahhoz, hogy egyformán gondtalan mosollyal induljanak a gyerekek az iskolába. Amikor tanszereket adunk, azok nem csak hasznos iskolai hozzávalók. Érzéseket is aduk: örömet, megerősítést, a siker energiáját, lendületet. Ezzel a kezdeményezéssel minden évben a jövőbe fektetünk: egy picit színesebb lesz a világ, egy kicsit még jobb lesz a jövő. Idén először 5000 munkatársunkat is bevonjuk a programba, saját gyűjtőpontokat is létrehozunk, ahol E.ON-os önkéntesek segítik a közös cél megvalósítását."

Wolf Kati, aki kezdetektől, 2011-től segíti az Iskolakezdés együtt! segélyakciót elmondta, gyakorló szülőként jól ismeri azt a helyzetet, mikor az utolsó napokban az ember még rohan a legközelebbi bevásárlóközpontba a hiányzó tanszerekért. Most mégis arra kér mindenkit, hogy ebben a rohanásban egy percre megállva vegye észre azokat is, akiknek ilyenkor nincs lehetőségük arra, hogy minden szükséges tanszert megvegyenek gyermekeiknek. Az adományozásba a nagyobb gyerekeket is érdemes már bevonni, hogy egy közös jótettel induljon a tanév.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.