Hogyan nyerjük vissza a nőiességünket?

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 18. 19:01
A Cancer című szaklapban megjelent tanulmány szerint azok a nők, akik melleltávolítás után a saját hasukból nyert szövetek segítségével rekonstrukciós műtéten estek át, mind pszichológiai, mind szociális és szexuális téren gyors javulást mutattak.

A Cancer című szaklapban megjelent tanulmány szerint azok a nők, akik melleltávolítás után a saját hasukból nyert szövetek segítségével rekonstrukciós műtéten estek át, mind pszichológiai, mind szociális és szexuális téren gyors javulást mutattak.

A nőiesség visszanyerésének útja

Ezzel egy időben azonban a hasuk területén, ahonnan a szövetet kinyerték, igen hosszadalmas fizikai fájdalmakat tapasztaltak.

A vizsgálatok során 51 nőt figyeltek meg, akik 2009 júniusa és 2010 novembere közt estek át mellhelyreállító műtéten. A résztvevők a műtét előtt, majd három héttel és három hónappal a műtét után is kitöltöttek egy-egy kérdőívet, melyekből kiderült, hogy a rekonstrukciós műtét utáni időszakban mindannyian jelentős javulást mutattak a pszichológiai, a szociális és a szexuális életük vonatkozásában.

mell

Dr. Toni Zhong, a Toronto Egyetem munkatársa a New York-i Memorial Sloan-Kettering Rákközpont szakembereivel együtt úgy véli, az eredmények nagy segítséget nyújthatnak azoknak a melleltávolításon átesett nőknek, akik még nem tudták eldönteni, vállalják-e a mellhelyreállító műtétet, továbbá azoknak a sebészeknek is, akik ilyen műtét elvégzésére készülnek.

Dr. Philip Bonanno, a Mount Kisco-i Észak-nyugati Kórház Esztétikai és Egészségügyi Intézetének igazgatója elmondta, hogy bár a tanulmányban egy bizonyos fajta rekonstrukciós eljárásról van szó, valamennyi ilyen jellegű műtéten átesett nőnél hasonló eredményeket tapasztaltak, vagyis szinte minden esetben javult a betegek lelki és testi közérzete.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.