A cytomegalovírus, röviden CMV, egy nagyon gyakori vírus, melynek szinte mindannyian a hordozói vagyunk. A legtöbben nem tudunk róla, ugyanis ritkán okoz tüneteket. Ha egyszer megfertőzött, többé nem szabadulunk tőle, hol aktív, hol nyugvó állapotban van, de ha egészségesek vagyunk, akkor általában az utóbbi a jellemző. Csak másik embertől kaphatjuk el, különféle testnedvek útján terjed.
A CMV miatt elsősorban a gyenge immunrendszerű embereknek és a várandós kismamáknak kell aggódni. Babaváráskor akkor lehet veszélyes, ha a kismama korábban nem találkozott a vírussal, és a terhesség ideje alatt fertőződik meg. Ha már régebben átesett az első fertőzésen, jóval kisebb az esély, hogy a vírus aktiválódjon, és bekerüljön a magzat szervezetébe.
Ha a magzat a méhben fertőződik meg, akkor már születéskor súlyos tünetek mutatkozhatnak rajta: sárga bőr és szemek, lila foltok a bőrön, alacsony születési súly, megnagyobbodott lép illetve máj, valamint májműködési zavarok. Ám a legtöbb fertőzött baba születéskor egészségesnek tűnik, és csak később, akár hónapok vagy évek múltán derül fény a következményekre. Ezek közül a leggyakoribb a halláscsökkenés. Mivel ez alapvetően befolyásolja a gyermek beszédfejlődését, nagyon fontos, hogy idejében felfedezzék a babáknál ezt az egészségügyi problémát.
Természetesen el kell végezni a megfelelő vizsgálatokat, hogy kiderüljön a kismama CMV fertőzöttsége, és a terhesség során is többször szükséges az ellenőrzés, hiszen bármikor találkozhat a kismama a vírussal, illetve kis eséllyel ugyan, de a már szervezetben lévő vírusok is aktiválódhatnak. Korai stádiumban a CMV-fertőzés vírusellenes gyógyszerekkel kezelhető, ennek hiányában azonban jelentősen megnő a halláskárosodás, illetve egyéb szervi rendellenesség kialakulásának kockázata.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.