Csendes, az ilyenkor szokásosnál kissé hűvösebb időben lesz részünk

hűvös idő
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 12. 06:01
Fronthatás nem veszi igénybe szervezetünket. Aszokásosnál kissé hűvösebb időben lesz részünk.

Fronthatás nem veszi igénybe szervezetünket. Aszokásosnál kissé hűvösebb időben lesz részünk.

Hűvösebb idő, kevesebb csapadékkal

Éjszaka az Alföld nagy részén is csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék, de elsősorban a Salgótarján-Szeged vonal széles sávjában reggelig felhős maradhat az ég, és kisebb záporok is előfordulhatnak. Hajnalra a szélcsendes területeken foltokban köd is képződhet. Pénteken a napsütést a Dunától keletre csak kevés, a Dunántúlon pedig több felhő zavarhatja, egy-egy kisebb zápor is legfeljebb a nyugati határnál, illetve az Alföld középső területein fordulhat elő. Éjszakára az Alföld kivételével mindenütt legyengül a légmozgás, majd pénteken ismét többfelé megélénkül az északi, északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az Alföldön általában 10 és 14, másutt 6 és 10 fok között alakul, de a mélyen fekvő, szélcsendes területeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.

idojaras1

Távolabbi kilátások szombattól keddig:

A gomolyfelhő-képződés mellett általában sok napsütésre van kilátás, csupán szombaton a Dunántúlon lehet sok a felhő. Az időszak nagy részében csak néhol alakulhat ki zápor, zivatar, hétfőn lehet ennél többfelé csapadék.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem valószínű.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet eleinte 7, 14, majd 12, 17 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet a kezdeti 21, 26 fokról 24, 29 fok közé emelkedik.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. augusztus 10. 17,9 °C -4,4 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordultlegmagasabb hőmérséklet: 37,9 °C (1946) legalacsonyabb hőmérséklet: 8,6 °C (1976)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.