Hiába a védőoltás, tombol a bárányhimlő

bárányhimlő
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 08. 08:00
Több mint 13 ezer bárányhimlős beteget regisztráltak 2016 első negyedévében Magyarországon. A magas esetszám hátterében főként az állhat, hogy a szülők többsége tájékozatlan a kisgyermekkori fertőzésekkel kapcsolatban, és ahány védőnő és gyerekorvos, annyi álláspont létezik a védőoltásokat illetően. A hatékony és biztonságos vakcinákat még mindig kevesen adatják be, pedig a tüdőgyulladást és agyvelőgyulladást is okozó bárányhimlő-fertőzés, vagy a rotavírusokozta kiszáradás, amely világszerte évente félmillió áldozatot követel, csaknem teljes mértékben megelőzhető a vakcinákkal.

Több mint 13 ezer bárányhimlős beteget regisztráltak 2016 első negyedévében Magyarországon. A magas esetszám hátterében főként az állhat, hogy a szülők többsége tájékozatlan a kisgyermekkori fertőzésekkel kapcsolatban, és ahány védőnő és gyerekorvos, annyi álláspont létezik a védőoltásokat illetően. A hatékony és biztonságos vakcinákat még mindig kevesen adatják be, pedig a tüdőgyulladást és agyvelőgyulladást is okozó bárányhimlő-fertőzés, vagy a rotavírusokozta kiszáradás, amely világszerte évente félmillió áldozatot követel, csaknem teljes mértékben megelőzhető a vakcinákkal.

Már az első negyedévben több mint 13 ezer bárányhimlős megbetegedést regisztráltak Magyarországon: az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint évről évre növekedés tapasztalható.A lázzal és viszkető, vörös kiütésekkel járó bárányhimlő súlyosan ragályos betegség: az egy háztartásban élők között 87%-os, a kórházi osztályon 70%-os fertőzési aránnyal bír, az átlagos lappangási ideje pedig 14 nap.

Gyerekek és felnőttek is elkapják

Gyakori tévhit, hogy a felnőtteket nem veszélyezteti a bárányhimlő, pedig bárki megfertőződhet, akinél gyermekkorban nem alakult ki immunitás a betegséggel szemben. A második vagy harmadik családtag fertőzése ráadásul sokszor súlyosabb lefolyású, és tüdőgyulladáshoz vagy agyvelőgyulladáshoz is vezethet. A várandós kismamák fokozottan veszélyeztetettek, a bárányhimlő magzatkárosító hatása a terhesség első trimeszterében a legnagyobb” – hívta fel a figyelmet Dr. Király Balázs, gyermekorvos.

„Ezen túlmenően a kisgyermekeket érintő fertőzések közül a rotavírust is fontos kiemelni, amely naponta akár több mint húsz alkalommal okozhat hányást vagy hasmenést a babáknál. A vírus okozta súlyos kiszáradás évente körülbelül 2 millió kórházi kezelést és csaknem félmillió áldozatot követel világszerte” – tette hozzá a szakértő.

A 2014-ben bevezetett vakcina hatékonyan véd a bárányhimlővel szemben

A bárányhimlő elleni oltás az Amerikai Egyesült Államokban és az Európai Unió több tagállamában is része az állami oltóprogramnak: az Egyesült Államokban a bevezetést követő első 8 évben az áldozatok száma 115-ről 16-ra csökkent, a megbetegedések aránya pedig 88%-kal mérséklődött.Magyarországon jelenleg sem a bárányhimlő, sem a rotavírus elleni vakcina nem szerepel a kötelező oltások között, pedig a legújabb vakcinák csaknem teljes körű védelmet nyújtanak a fertőzésekkel szemben.

baranyhimlo

„A bölcsőde és az óvoda megkezdésekor természetes, ha a gyorslefolyású fertőzések miatt többet betegeskednek a kicsik, a bárányhimlőhöz vagy rotavírushoz hasonló súlyos fertőzéseket viszont kifejezetten fontos, hogy megelőzzük. Létezik olyan bárányhimlő elleni vakcina, amely (bár minden esetben kétoltásos sémában oltandó) a klinikai vizsgálatok szerint az első dózis után 94%-os, a második dózis után pedig 98%-os védelmet nyújt, és akkor is hatásos, ha a szervezet már találkozott a bárányhimlő-fertőzéssel, de 3 napon belül beadják az oltást” – foglalta össze az vakcinák előnyeit Dr. Király Balázs.

Rég elfeledett vírusfertőzések is kiújulhatnak a védőoltások visszautasítása miatt

Az védőoltásokkal kapcsolatban továbbra is számos tévhit él, ezért sokan félnek a vakcinák beadásától - az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) azonban továbbra is hangsúlyozza, hogy az oltással kapcsolatos kockázatok összehasonlíthatatlanul kisebbek és ritkábbak, mint maguk a fertőző betegségek és azok szövődményei.

A szülői aggodalmak forrása gyakran az a tévhit, hogy a vakcinák élő vírust tartalmaznak, és a védeni kívánt szerven fejtik ki a hatásukat. Pedig az oltások az adott vírusnak csupán a legyengített változatát vagy egy kórokozóhoz hasonlító anyagot tartalmaznak, amely képes megtanítani az immunrendszert a védekezésre.” – fejtette ki Dr. Csutora Péter, az MSD Pharma Hungary orvosigazgatója. „Fontos hangsúlyozni, hogy egy-egy oltás megtagadása nem csak az érintett családok számára jelent veszélyt, hanem a környezetükre is, hiszen emiatt olyan vírusok is újra megjelenhetnek, amelyeket a vakcinációs programoknak köszönhetően korábban már legyőztünk.” – tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.