Ma nincs számottevő fronthatás

szél
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 17. 06:02
Számottevő fronthatás ma nem éri el térségünket.

Számottevő fronthatás ma nem éri el térségünket.

Frontmentes néhol már naposabb idő várható

Éjszaka az ország nagy részén átmenetileg csökken a felhőzet, de főként a Dunántúlon lehetnek erősebben felhős időszakok is, záporok elsősorban ott fordulhatnak elő. Hajnalra a Dráva vidékén és északkeleten helyenként párássá válhat a levegő. Napközben a változó felhőzet mellett mindenütt számíthatunk néhány órás napsütésre.

A gomolyfelhőkből szinte bárhol kialakulhat kisebb záporeső, az északkeleti megyékben esetleg zivatar is lehet. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, az ország északkeleti felében meg is erősödik, csak éjszakára mérséklődik a legtöbb helyen a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken (nagyobb eséllyel az Alföld alacsonyan fekvő részein és az Északi-középhegység völgyeiben) -1, -2 fok is lehet. Talajmenti fagy azonban ennél kissé nagyobb területen is kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 18 fok között valószínű, de a Tiszántúlon kissé magasabban alakulhatnak a maximum értékek.

esosido3

Távolabbi kilátások szerdától szombatig:

Napos és erősebben gomolyfelhős időszakok váltakoznak, elszórtan alakul ki záporeső, néhol zivatar.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területén nem várható.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a 3, 9 fokról 9, 14 fok közé emelkedik. A legmagasabb nappali hőmérséklet kezdetben 16, 20, majd többnyire 19, 25 fok között valószínű.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. május 15. 11,6 °C -5,4 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult

legmagasabb hőmérséklet: 32,6 °C (1958) legalacsonyabb hőmérséklet: 0,0 °C (1927)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.