Front nem terheli a szervezetünket. A magasban ugyanakkor egy-két fokkal melegebb levegő áramlik a Kárpát-medence fölé.
A gomolyfelhők mellett hazánk nagy részén több órára kisüt a nap. Érdemes hosszabb sétát tervezni, de a már sok helyen erős UV-B sugárzás miatt használjunk fényvédő krémeket!
Hajnalra összességében mindenütt csökken a felhőzet, de néhol - elsősorban a Dunántúlon - akkor is várható csapadék. Később a többórás napsütés mellett erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, amelyekből helyenként zápor, főként a Dunántúlon néhol zivatar is kialakulhat. Előbb éjszaka a Nyugat-Dunántúlon, napközben pedig már többfelé megélénkül, nyugaton időnként meg is erősödik az északi, északkeleti szél. Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul, az Alföldön lesz a legmelegebb.
Távolabbi kilátások szombattól keddig:
A hétvégén gyengén felhős, napos, száraz idő várható. Hétfőn nyugat felől növekedni kezd a felhőzet, késő délutántól nyugaton, kedden már az ország keleti részén is záporokra, zivatarokra kell számítani.
Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 30 százalékán lehet.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kezdeti 7, 12 fokról 10, 15 fokig emelkedik. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn már 23 és 28 fok között várható, majd kedden jelentősen mérséklődik a felmelegedés.
A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):
2016. május 18. 12,7 °C -5,3 °C
1871 óta ezen a napon Budapesten előfordultlegmagasabb hőmérséklet: 31,7 °C (2009) legalacsonyabb hőmérséklet: 1,5 °C (1952)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.