Borult, izületeket megterhelő idő lesz ma

időjárás
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 08. 06:04
A mai idő: általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északnyugaton havas eső, a magasabban fekvő helyeken hózápor is előfordulhat, reggelig egy-egy zivatar is kialakulhat.

A mai idő: általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, és többfelé várható eső, zápor. Északnyugaton havas eső, a magasabban fekvő helyeken hózápor is előfordulhat, reggelig egy-egy zivatar is kialakulhat.

A mai idő:

Kedden eleinte még sok lesz a felhő, majd napközben szakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, ugyanakkor elsősorban az ország északi felén elszórtan további esőre, záporra számíthatunk, illetve nyugaton, északnyugaton havas eső is valószínű. A Dunántúlon az északnyugati, keleten a déli, délnyugati szél helyenként megélénkül, néhol megerősödik.

esosido

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1, 7 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 6, 12 fok között alakul.

Hidegfronti hatás várható. Az erre érzékenyeknél előfordulhat fejfájás, migrén, illetve szédülés. Erősödhetnek a reumatikus, valamint az ízületi fájdalmak. Görcsös panaszok jelentkezhetnek. Ingadozhat a vérnyomás. A hosszabbá váló reakcióidő a közlekedésben is veszélyforrás lehet.

Az időjárási helyzet Európában

Többközéppontú ciklonrendszer örvénylik Európa középső és nyugati területei fölött. Ennek hatására gyakran borult, csapadékos az időjárás, a Skandináv-félszigeten többfelé havazik. A kontinens északkeleti részén anticiklon helyezkedik el, ezért Oroszországban nyugodt, télies idő a jellemző, többfelé napközben is tartósan ködös marad a levegő. A hőmérséklet Európa nagy részén a sokévi átlagnak megfelelően alakul. A legmelegebb a mediterrán térségben van, ott délután általában 12, 18 fokot mérnek, míg a kontinens északi részén napközben sem emelkedik fagypont fölé a hőmérséklet. Kedd estig a Kárpát-medence térségébe eleinte nedves, majd kissé szárazabb léghullámok érkeznek, csökken a csapadék mennyisége.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.