Migrént okozhat a közeledő hidegfront

hidegfront
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 23. 06:02
Többnyire erősen felhős időre számíthatunk. Eleinte még csak helyenként, napközben már többfelé számíthatunk esőre, záporra. Délnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A délnyugati szél megélénkül, késő estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul, és viharossá fokozódik a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Késő estére 5 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet.

Többnyire erősen felhős időre számíthatunk. Eleinte még csak helyenként, napközben már többfelé számíthatunk esőre, záporra. Délnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A délnyugati szél megélénkül, késő estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul, és viharossá fokozódik a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Késő estére 5 és 10 fok közé csökken a hőmérséklet.

Migrént okozhat a hidegfront

Eleinte fronthatás nem veszi igénybe szervezetünket, a délutáni, esti óráktól azonban egy közeledő hidegfront miatt sokan tapasztalhatnak fejfájást, migrént, illetve szédülést. Fokozatosan erősödhetnek a reumatikus, valamint az ízületi fájdalmak. Görcsös panaszok is jelentkezhetnek. Ingerlékenyebbé válhatunk. Ingadozhat a vérnyomásunk. Hosszabbá válhat a reakció idő.

migrént okozhat a hidegfront

Időjárási helyzet Európában

Európa időjárását a 45. szélességi körtől északra az a nagy kiterjedésű ciklon alakítja, amelynek a központi része a Skandináv-félsziget felett található. A hozzá kapcsolódó frontok ezen a területen sokfelé okoznak borult, csapadékos, helyenként szeles időjárást. A Kelet-európai-síkság területén gyakran fordul elő havazás, hózápor, itt a jellemző nappali maximum hőmérséklet mindössze -1 és -6 fok között alakul. Ezzel szemben a síkságtól nyugatabbra inkább az eső esik, és a hőmérséklet is jóval magasabb. Lengyelország környékén a kora délutáni órákra általában 7, 10 fokig melegszik fel a levegő, de Francia -és Németország területén 14 és 15 fokot is mérnek. Azonban még ennél is enyhébb az idő a kontinens déli részén, ahol anticiklon alakítja az időjárást. Hatására kevés a felhő, és a legmelegebb vidékeken a 20 fok körüli csúcshőmérséklet sem mondható ritkának. Keddestig a Kárpát-medence fölé a Skandináv-félsziget fölött örvénylő ciklon déli peremén nedvesebb, fokozatosan egyre hidegebb levegő érkezik.

Hétfőn megdőlt a fővárosi melegrekord

Újpesten több mint 19 Celsius-fok volt hétfőn, így megdőlt a napi fővárosi melegrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-vel.Tájékoztatásuk szerint mostanáig 1966-ban volt a legmelegebb február 22-én. Akkor 19 fokot mértek. Ehhez képest egy tizeddel volt melegebb most Újpesten, így az új fővárosi napi melegrekord 19,1 fok lett.Az előrejelzés szerint viszont a Skandináv-félsziget fölött örvénylő ciklon déli peremén hétfő éjjel már nedvesebb, fokozatosan egyre hidegebb levegő érkezik. Kedden pedig egy hidegfront közelíti meg, majd éri el a Kárpát-medencét. Kedden délutántól ismét több helyen várható eső, zápor, helyenként nyárias zivatar is. Emellett átmenetileg nagy területen viharossá fokozódhat a szél is.A legalacsonyabb hőmérséklet 3-10, a legmagasabb hőmérséklet 10-18 fok között alakul.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.