Meggyel védekezzünk a megfázás ellen

természetesen
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 22. 15:02
Kevés országban esznek annyi meggyet, mint Magyarországon. Szeretjük befőttként, aszalva, lepényben és levesben, de még frissen is szívesen elfogyasztunk fél kilónyit ebből a bordó csonthéjas gyümölcsből.
A meggy - bár mindennapi gyümölcsünk - íze és felhasználása nem nevezhető átlagosnak. Mi a helyzet a gyógyhatásával? Utánajártunk!

A gyógyító meggy

Kevés országban esznek annyi meggyet, mint Magyarországon. Szeretjük befőttként, aszalva, lepényben és levesben, de még frissen is szívesen elfogyasztunk fél kilónyit ebből a bordó csonthéjas gyümölcsből.

A meggynek a cseresznyéhez képest magasabb a sav- és antocianin tartalma. Íze a nagyon savanyútól az édesig minden variációban előfordul, színe legtöbbször sötétpiros, leve egyes fajtáknál erős színező hatással rendelkezik.

 
Télen is meggyel védekezzünk a megfázás ellen

A meggy természetesen piros

A meggy piros színét antocianin festékanyagok okozzák, amelyek erős antioxidáns tulajdonsággal bírnak. A rendszeres meggyfogyasztás segít az immunrendszer egészségének megóvásában, megelőzhetők vele a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések. A festőlevű meggyfajták színanyagát természetes ételszínezékként is hasznosították. A környezettudatos és egészséges életmód igényének terjedésével a meggy újabb aranykorhoz közelít: textilfestéknek, ételszínezéknek és gyógyszerek védőbevonatának készítéséhez is egyre többször alkalmazzák a piros gyümölcsöket.

A meggy jó az izomláz ellen

Az antocianinok nem csupán a káros oxidatív folyamatokban keletkező vegyületek lebontásában játszanak szerepet, de tudósok bebizonyították, hogy a cukor lebontásához szükséges inzulin hormon termelését is kedvezően befolyásolják. Antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatása miatt egyébként sportolók a meggylevet isznak, ha izomláz kínozza őket egy-egy komolyabb edzés után.

 
meggy
 

A meggy szára értékes hatóanyagokat tartalmaz, teaként elkészítve köhögés ellen is jó gyógymódot kínál.

Gyógyuljunk meggyteával

A meggy gyümölcse és termésszára is tartalmaz vírusölő és antibakteriális hatóanyagokat. A meggyszár forrázásával készített tea kiváló gyógyszer megfázásos megbetegedések ellen, csillapítja a köhögést. Meggykivonat pedig szinte minden modern kozmetikai krémben, masszázskrémben megtalálható, mivel komplex gyümölcssav tartalma frissíti a bőrt és segít az elhalt hámréteg eltávolításában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.