Hajnalig erősen felhős vagy borult marad az ég, sokfelé esővel, záporral, sőt a magasabban fekvő helyeken reggelig havas eső, leginkább a Mecsekben havazás is lehet.
Kora reggeltől északnyugat felől gyors ütemben felszakadozik a felhőzet, a délelőtt folyamán az összefüggő csapadékzóna Erdély felé elhagyja az országot. Mögötte napközben gomolyfelhők képződnek, felhőátvonulásokra számíthatunk futó záporokkal, néhol jégdarával, illetve a hegyvidéki területeken hózáporok is kialakulhatnak, elsősorban a Balassagyarmat-Szeged vonaltól keletre. Napnyugta után egyre nagyobb területen kiderül az ég, felhősebb területek ekkor már csak a Tiszántúlon és a Nyugat-Dunántúlon lehetnek. A sokfelé erős északnyugati szelet kora reggelig viharos lökések kísérik, majd délutántól fokozatosan mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1, 6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet országszerte 8, 9 fok körül valószínű.
Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. Ugyancsak a görcskészséggel függ össze, hogy egyes esetekben a szülések korábban indulnak meg. A fokozottabb véralvadási hajlam miatt nagyobb az esélye trombózisnak. A megszokottnál hosszabb lehet a reakcióidő, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. A felső légúti hurutos megbetegedések száma megnőhet hidegfronti hatásnál, számítani lehet asztmatikus rohamok fellépésére. Halmozottabban észlelhetők az allergiás betegségek, illetve tünetek is.
Hajnalig erősen felhős vagy borult marad az ég, legfeljebb átmeneti szakadozások lehetnek az összefüggő felhőtakarón. Sokfelé számíthatunk esőre, a déli megyékben intenzív záporok is lehetnek, sőt az esti időszakban a Dél-Dunántúlon - ahol területi átlagban is jelentős csapadékra készülhetünk - az ég is megdörrenhet. Az éjszaka második felében a magasabban fekvő helyeken havas eső, főleg a a Mecsekben havazás is lehet. Kora reggeltől északnyugat felől gyors ütemben felszakadozik a felhőzet, a délelőtt folyamán az összefüggő csapadékzóna Erdély felé elhagyja az országot. Mögötte napközben gomolyfelhők képződnek, felhőátvonulásokra számíthatunk futó záporokkal, néhol jégdarával, illetve a hegyvidéki területeken hózáporok is kialakulhatnak, elsősorban a Balassagyarmat-Szeged vonaltól keletre. A délnyugati szél estétől északnyugatira fordul, megerősödik, a front átvonulásakor éjjel átmenetileg nagy területen viharos szélrohamok is lehetnek. A szél tartós mérséklődése szerda délutántól várható.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1, 6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán országszerte 8, 9 fok körül valószínű.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.