Túratipp télre: A 15 legszebb hazai kilátóhely

túra
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 04. 13:32
Egy korábbi posztomban nagy elragadtatásomban Magyarország második legszebb kilátópontjának neveztem a zempléni Nagy-Péter-mennykő ormát, és a napokban az egyik kommentelő számon kérte rajtam, hogy akkor mi az első.

Egy korábbi posztomban nagy elragadtatásomban Magyarország második legszebb kilátópontjának neveztem a zempléni Nagy-Péter-mennykő ormát, és a napokban az egyik kommentelő számon kérte rajtam, hogy akkor mi az első.

Most, hogy nehogy úgy járjak, mint egykori kamionszerelő kollégám – akit azért nem vettek komolyan, mert mindig azt mondta magára, hogy övé Európa második legszebb férfi felsőteste –, inkább felállítok egy teljes szubjektív listát a hazai panorámákról. Amúgy is itt az év vége, az összegzések ideje. A lista a teljesség igénye nélkül készült, mert bár sok helyen és sok csúcson jártam, messzire nem ismerem még Magyarország rejtett szépségeit. A sorrenden is lehet vitatkozni. Nálam elsősorban három olyan érték számít, amit nem szoktak klasszikus kilátópont-szépségelemző műhelyekben alapul venni: a kibukkanási élmény, a természet megragadó ereje, és a különleges természeti formák. Az elsőt mindenki ismeri: a meglepetés mellbe vágó lökése, ahogy hirtelen feltárul a teljes kilátás, amikor felérünk a csúcsra, és kicsúszik a szánkból egy nem mindig idézhető felkiáltás. A második pont az elsőnek egy kiterjesztett dimenziója: amikor áll az ember az ormon és szemével csak szívja be a látványt, amíg teljesen el nem telik vele. A harmadikat nem kell magyarázni. A panorámapontok értékelése alá belinkelem még egy, az adott helyszínen készült korábbi posztomat, hátha valaki több információt szeretne a helyről.   1. Prédikálószék (Videgrági-hegység, 639 méter)     Amikor a túrázó a hosszú, de egyáltalán nem unalmas emelkedő végén kiér a Prédikálószékre, hirtelen elé tárul teljes egészében Magyarország legszebb természeti jelensége, a Duna-kanyar, háttérben a Börzsönnyel. Tökéletes plusz egy.   2. Nagy-Péter-mennykő (Zemplén, 709 méter)     Csak állsz a csúcsán földbe györkezett lábakkal, és nézed a lábad előtt hullámzó zöld hegyeket. Ekkora nagy civilizációmentes, természeti teret nem nagyon lehet belátni máshol Magyarországon. Tökéletes.   3. Szépkilátó (Balatongyörök, Kápolna-domb, 140 méter)     A kilátó valójában egy lankás domboldal a Balaton észak-nyugati partszakaszán, néhány paddal. A víz közelsége teljesen más perspektívába helyezi a tavat, mint a többi kilátóban. Óriási tér, szelíd nyugodtság, komor tanúhegyek. Majdnem tökéletes (az országút közelsége miatt).   4. Tar-kő (Bükk, 949 méter)     A Tar-kő csúcsa egy ronda bozótos. Amilyen elképedt csalódással vettem ezt tudomásul először, annál nagyobb volt a megdöbbenés, amikor 50 méterrel arrébb kiértünk a sziklafalra. "Ritkán érzek ilyet, a szélesen elterülő nagy tér láttán kicsit elakad a lélegzet, majd egy óriási levegőt véve szinte be szeretné szippantani az egész vidéket az ember." - írtam a Belső-Bükkre néző, mellbevágó panoráma láttán.   5. Sólyom-bérc (Zemplén, 564 méter)     Ez a gyönyörű bérc a Belső-Zemplénre néz. A kilátást dél felé hullámzó gerinc zárja le, nyugaton a regéci vár romja feszít, alattunk a sziklafalon sziklamászóutak. Nem tudom, mi kell több.   6. Hármashatár-hegy (Budai-hegység, 495 méter)     Tudom, van Budapesten a János-hegy, meg a Gellért-hegy, de szerintem a legszebb rálátást a városra a Hármashatár-hegy tetejéről nyeri az ember. A Duna enyhe S-kanyarban kígyózik alattad, Parlament, Vár, 5 híd, a csepeli szigetcsúcs, egyszóval minden látható, a legjobb szögből.   7. Kis-Milic (Zemplén, 880 méter)     A Kis-Milicre idén építettek egy szép faszerkezetű kilátót. A legjobb helyre tették, belátható róla szinte a teljes Zemplén. A Nagy-Péter-mennykő tükörlátványa terül elénk, szlovákiai tájakkal turbózva. Alig akarsz lejönni róla.   8. Péter-hegyese kilátó (Mátra, Galyatető, 990 méter)     A régi kilátót idén újították fel, meg is magasították, hogy a fakoronák felett kényelmesen el lehessen látni. Maga a kilátó is ritka jól néz ki, modern és tradicionális egyszerre, de beépítettek a tetejébe három bivakszobát, így fenn alhatsz Magyarország tetején. Tiszta időben ellátsz a Tátráig.   9. Bél-kő (Bükk, 815 méter)     A Bél-kő véleményem szerint távolról nézve Magyarország leglátványosabb hegye a bányászat miatti barázdáival. A csúcsról azért érdekes a kilátás, mert a felhagyott külszíni fejtés egy holdbéli kőteknőt hagyott maga után. Nagyon bizarr látvány, esküvőt is tartottak már itt.   10. Írott-kő (Kőszegi-hegység, 882 méter)     Nagyon szeretem ezt a hegyet, a legkulturáltabb hegyvidékünk, valószínűleg az osztrák hatás miatt. A napórás kőkilátó a tetején meggyőző, a panoráma majdnem teljes körű. Tiszta időben beköszön a távolból a Schneeberg, és látni a Fertő-tó felszínének csillogását.   11. Kis-Tubes (Mecsek, 577 méter)     Bevallom, a Keleti-Mecseket a Zengővel jobban szeretem, mint a kiépített nyugati oldalt, de azt el kell ismernem, hogy Kis-Tubes tetején álló János-kilátóról érdekesebb kilátás nyílik, mint a zengői geodéziai toronyból, és a kilátóterasz maga is hangulatosabb. Mamuszos kilátó, akár nagymama, nagypapa is feljöhet kocsival, és elcsoszoghat a csúcsig. Azért ennek majd csak évtizedek múlva tudok igazán örülni.   12. Vörös-kő (Visegrádi-hegység, 521 méter)     Nagyot dob egy panorámán, ha valamilyen vízfelület is látszik rajta. A vöröskői emlékműre felmászva szinte az elejétől a végéig látható a Szentendrei-sziget a Dunával, a partján levő kis falvakkal és a Naszállyal.   13. Karancsi kilátó (Karancs, 724 méter)     Az a baj szegény Karanccsal, hogy nagyon eldugott helyen van. Még a válogatásból is majdnem kimaradt, de amikor véletlenül rátévedtem a korábbi posztomra, rájöttem, hogy rosszul tettem volna. A Palóc Olimposzról jól látszik a Mátra, valamint két szép várrom. a somoskői és a salgói, nem lehet kihagyni.   14. Világos-hegy, azaz a Kopasz (Mátra, 709 méter)     Ezen a csúcson valaha egy nagy Árpád-kori vár állott, a maradvány kőhalomról viszont nagyon szép kilátás nyílik, főleg a Mátra belseje felé. Sokan nem ismerhetik, valószínűleg főleg gyöngyösiek másznak fel rá a közelsége miatt, pedig egyszer mindenkinek le kéne ülnie egy sziklájára, kiváló hangulatba hoz. 15. Dobogókő (Visegrádi-hegység, 701 méter)     És hogyne, bekerült a dobogókői Rezső kilátó is a TOP15-be, el ne vigyen el a népharag. Pedig nem nagyon szeretem ezt az autós turistáktól nyüzsgő helyet, elveszi az amúgy szép panoráma varázsát. Belépőkilátónak viszont jó: ha még nem feledkezett bele sose a tájba, kezdje itt, valószínűleg lesz majd folytatása egyszer kocsi nélkül is.   Kommentelheted a posztot, ajánlhatsz más jó helyeket a Szép kilátás! blog Facebook-oldalán is, sőt lájkold a blogot, ha még nem tetted!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.