Nemes Jeles László Saul fia című filmjét hozta ki győztesnek a Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezete a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, így az alkotás gyakorlatilag megtorpanás nélkül menetel tovább az Oscar-díj felé, hiszen december közepén az is kiderült, hogy az elismerésre esélyes művek kilenc alkotásra szűkített listáján is szerepel.
Idén hetvenharmadik alkalommal adták át Los Angelesben az Oscar-díj "előfutárának" is tekintett Golden Globe-díjakat. Ez alkalommal különösen nagy érdeklődés övezte itthon is az eseményt, hiszen alegjobb idegen nyelvű film kategóriájában a Szabó István rendezte Redl ezredes (1986) és a Hanussen (1989) óta nem jelöltek magyar filmet a gálán. Mivel magyar alkotásnak még nem sikerült elnyernie ezt a kitüntetést, különösen nagy a dicsőség.
Fontos a Golden Globe-díj, mert a világ figyelmét jelenti - mondta az MTI-nek Nemes Jeles László Los Angelesből."A holokauszt megmutatta, hogy meddig tud fajulni egy civilizált társadalomban a gonoszság, hogy az ember miként tud szörnyeteggé válni" - fogalmazott, hozzátéve, úgy látja, ez a veszély minden korban fennáll. "A jövőben is bekövetkezhet, ha nem figyelünk oda. Elfelejtettük az arcot, az egyes embert, amikor a holokausztot ábrázoljuk. Arra akartam emlékeztetni a nézőket, hogy ez bárkivel megtörténhet, bárki kerülhet ilyen helyzetbe".
A rendező, aki stábjának, a producereknek, a Magyar Nemzeti Filmalapnak és a film amerikai forgalmazójának is köszönetet mondott a Golden Globe-ceremónia színpadán, azt mondta: "A holokauszt hosszú ideig absztrakció volt, számomra azonban inkább egy emberi arc. Ne felejtsük el ezt az arcot".
Nemes Jeles László úgy értékelte, fontos a Saul fia észak-amerikai sikere és a Golden Globe-díj, mert felhívja a filmre a világ figyelmét. A rendező megjegyezte, nem számított arra, hogy világszerte ekkora hatása lesz a filmnek.
"Nagyon-nagyon vártuk ezt a pillanatot, meg vagyunk hatva, nehéz szavakba önteni. Hosszú hónapok várakozása, sok-sok díj után egyszer csak valóra vált" - mondta a Golden Globe-díjról Sipos Gábor, az alkotás egyik producere az MTI-nek.
"Úgy gondoljuk, hogy a díjjal a magyar filmművészet ismét a világ figyelmének középpontjába került. Nagyon boldogok vagyunk" - tette hozzá.
A Laokoon Filmgroup gyártásában készült alkotás vezető producere Sipos Gábor és Rajna Gábor, főszereplője Röhrig Géza.
A Saul fiát az elmúlt időszakban számos tekintélyes amerikai filmes szervezett díjazta. A nagy presztízsű National Board of Review of Motion Pictures (NBR), a Los Angeles-i, a New Yorki, a bostoni és a washingtoni filmkritikusok is az év legjobb külföldi filmjének szavazták meg Nemes Jeles László első mozifilmjét azután, hogy a cannes-i filmfesztiválon a zsűri Nagydíja mellett három másikat is elnyert.
A magyar film esélyes arra, hogy jelöljék Hollywood legrangosabb elismerésére, az Oscar-díjra. Az amerikai filmakadémia csütörtökön ismerteti a jelölteket.
Nemes Jeles László még áprilisban beszélt az M1-en a film történetéről és a forgatásról:
A Golden Globe összes díjazottját itt olvashatja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.