A konyha az egyik legizgalmasabb, ám egyben a legveszélyesebb terület a kisgyermekek számára, az anyukáknak pedig egyenesen rémálmaik vannak tőle. Hogyan védhetjük ki a baleseteket?
Számos elméletet lehetne felállítani, vajon miért izgalmasabb a konyha, mint a lakás bármely más pontja. Talán mert anyu ott annyi izgalmas dolgot művel, de az is lehet, hogy ott csupa csillogó, csörgő-zörgő dolog van, és a gombok is szinte csábítanak a tekergetésre, nyomkodásra.
Az okoktól függetlenül viszont az biztos, hogy bármennyire is izgalmas ez a helyiség, jó lenne még azelőtt tenni valamit a biztonságért, mielőtt a gyermek saját bőrén tapasztalja meg, hogy a tűzhely és a rajta készülő étel forró, a kés éles, a fiókok pedig "harapnak".
A szóbeli figyelmeztetés hasznos, de nem feltétlenül elegendő, ezért a szülőknek itt minden másnál jobban kell gondoskodniuk a megfelelő védőeszközökről. Azt már szinte nem is kell mondani, hogy a sarok- és élvédőknek fontos szerepe van, de mire figyeljünk ezen kívül?
Ha teheti, cserélje le a hagyományos gázégős tűzhelyet vagy főzőlapot indukciós főzőlapra, ahol a főzőlap nem melegszik, a hő az edény belsejében keletkezik. Ha ez nem megoldható (és ez a gyakoribb), szereljen fel a tűzhely szélére védőperemet, így a kisgyermek nem éri el sem a főzőfelületet, sem a forró levessel teli fazekat nem tudja magára rántani. A sütő ajtajára szereljen gyerekbiztos zárat, így nem fogja játékból kinyitni az ajtót és belenézni működés közben.
Hasonló "gyerekzár"kapható a szekrényajtókra és a fiókokra is, így máris minimálisra csökkentettük a becsípett ujjak előfordulásának esélyét. Azt talán szintén felesleges külön hangsúlyozni, hogy bár nagyon mutatós az üvegajtó egy-egy konyhabútoron, gyerekes lakásban néhány évig érdemes lemondani róla.
Fokozottan ügyeljen arra, hogy a háztartási gépek sose maradjanak bedugva, és főleg ne legyenek elérhetőek a gyerekek számára. A mixer, a kenyérvágó, de még a kenyérpirító is rendkívüli kockázatot jelent. Hogy a konnektorok "üres" állapotban se legyenek veszélyesek, szerezzen be műanyag konnektordugót, persze a legbiztosabb megoldás, ha ezek eleve olyan magasságban vannak, hogy a gyerek ne érje fel.
Számos lakásban a tisztítószereket és egyéb vegyszereket a mosogató alatti szekrényben tárolják, ezért arról se feledkezzen meg, hogy ezt a szekrényt is zárva tartsa, vagy legalább egy gyermek által kinyithatatlan biztonsági zárral lássa el. Ugyanilyen gondossággal járjon el a gyógyszerekkel és az olyan fűszerekkel, amelyek túl erősek a lurkó számára.
Ami pedig ritkán jut eszünkbe, mégis a fentiekkel azonos helyen áll a fontossági sorrendben, az a terítő kérdése. A lelógó anyag szinte hívogatja a gyereket: "húzz meg", ezért az a legjobb, ha kisgyerek jelenlétében az asztalt nem terítővel díszítjük, hanem az asztalperemen nem túllógó, ám dekoratív tányéralátétekkel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.