A legjobb téli túratippek

túra
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 08. 14:00
Itt a tél, ideje hát számot vetnünk azzal, felkészültünk-e a zord, fagyos hónapokra. Persze a magyar túrázó ritkán szembesül igazán extrém körülményekkel, legalábbis a hazai hegyekben, így a szükséges ruházat és kiegészítők tekintetében is egyszerűbben és nem utolsósorban olcsóbban felszerelkezhetünk, mint alpesi sporttársaink.

Itt a tél, ideje hát számot vetnünk azzal, felkészültünk-e a zord, fagyos hónapokra. Persze a magyar túrázó ritkán szembesül igazán extrém körülményekkel, legalábbis a hazai hegyekben, így a szükséges ruházat és kiegészítők tekintetében is egyszerűbben és nem utolsósorban olcsóbban felszerelkezhetünk, mint alpesi sporttársaink.

Kezdjük a legalapvetőbb témával, a ruházkodással. Azon belül is a legfontosabbal, a lábbelivel. Ebben az évszakban már tényleg el kell felejteni a sportcipőket. A jó hír, hogy egy közép-, illetve egy 2000 méter körüli magashegységi téli túra nem igényel extra beruházást, hiszen a plusz bélésre és a plusz hővédelemre inkább csak az ennél nagyobb magasságokban van szükségünk. A téli bakancstuningolás a megfelelő zokni kiválasztásában rejlik, de erről majd később.

A vízállóságot biztosító membrán, illetve az impregnálás különösen fontos lehet a téli hónapokban, főleg azért, mert a hazai tél sokszor nem havat, hanem sarat, latyakot jelent, így lehet, hogy egész nap ostromolja majd a lábbelinket a víz. A hagyományos impregnálók mellett már nagyon hatékony vízlepergető hatású, „nanotechnológiás” spray-k is megjelentek a piacon.

Fotó: Gulyás AttilaA jó hír, hogy egy közép-, illetve egy 2000 méter körüli magashegységi téli túra nem igényel extra beruházást

Egyre több outdoor cég gyárt könnyű, magas szárú túracipőket téli, bélelt kivitelben is. Ezek többnyire a három évszakos túra- vagy terepfutó cipők technikai alapjaira épülnek, agresszív talpmintázattal, meleg béléssel és jó esetben Gore-Tex membránnal. Előnyük, hogy nagyon könnyűek, és a puha anyag miatt nem törik a lábat. Kirándulástól a teljesítménytúráig jól használhatók, hátizsákos túrára viszont nem ajánlanánk ezeket a modelleket, mert sokkal kisebb stabilitást nyújtanak, mint a bakancsok.

Miben ne induljunk el?
Reneszánszukat élik a hótaposók. Ezek a „nagyjából vízálló” téli lábbelik kellemesen melegek, ráadásul olcsóbbak is, mint egy jó túrabakancs vagy túracipő, de sem a felépítésük, sem a talpkiképzésük nem teszi őket alkalmassá túrázásra.

A rendszer következő eleme a zokni. Bármi, amit a ruhásszekrényben találsz, és van benne akár csak 1% pamut, mehet is vissza a polcra. Az új trendek szerint a túrazokni merinógyapjúból készül. Persze emellett még tartalmaz polipropilént, poliésztert, lycrát, akrilt és akár Primaloftot is. Funkciója kettős: egyrészt véd a kidörzsölődés ellen – ezért a bakancs által leginkább terhelt pontokon vastagabb és/vagy más anyagú, másrészt elvezeti a bőrről az izzadságot, illetve melegen tartja a lábat. A gyapjú ebben remekel, hiszen sok izzadságot képes felszívni, melegen tart, így száraz, komfortos érzetet biztosít, miközben véd a kihűlés ellen. A legtöbb sízokni is jól használható téli túrázáshoz.

Fotó: shutterstock.comA legtöbb sízokni is jól használható téli túrázáshoz.

Praktikus kiegészítő a kamásli, ám sokan túlbecsülik funkcióját, avagy feleslegesen használják. Mély hóban, vizes aljnövényzetben valóban jó társ. De egy kis sár vagy 3 centi hó nem igazán teszi indokolttá a használatát. Hátránya ugyanis, hogy bent tartja a párát, és így hosszasan dunsztolja a lábszárunkat, mivel a bakancs felsőrészének és a nadrágnak a szellőzését is gátolja. A Gore-Tex membrános kamáslik persze a pára egy részét kiengedik, de hangsúlyozottan csak egy részét.

Mit tegyünk, ha jeges útszakaszokhoz érünk?
Mert ilyennel is számolni kell. A megolvadt és visszafagyott havon csúszkálás nem csupán bizonytalanná teszi a haladást, de balesetveszélyes is. A hágóvas ilyenkor nem jó, viszont a legtöbb outdoor üzletben megjelentek már a cipőre, túrabakancsra erősíthető szöges papucsok vagy hóláncok. Megfizethető darabok, amelyek gyorsan felszerelhetők.

Fotó: Paár Ferenc

A 2014-es Téli Mátra mezőnye csúszkálhatott a megolvadt és visszafagyott havon

Télen az aláöltözetek tekintetében is előtérbe kerülnek a gyapjúból vagy a részben gyapjúból készült termékek. Természetesen a megfizethetőbb szintetikus aláöltözetek sem jelentenek rossz választást – sőt, kevésbé intenzív sporttevékenység esetén a selyem sem –, amit viszont érdemes kerülni, az a pamut, hiszen a túra során kiizzadt teljes verejtékmennyiséget magába szívja, és végül egy hideg, totálisan átnedvesedett ruhadarabot hurcolunk majd magunkon. Ajánlott figyelmesen megvizsgálni a kiszemelt termék összetételét, mert előfordulhat, hogy bár gyapjúból, de nem merinógyapjúból készült, ezért irritálhatja a bőrünket!

A héjruházatot korábbi számainkban részletesen kitárgyaltuk, így most csak pár szót ejtenénk a külső rétegről: derék alatt a softshell és a technikai nadrágok jelentik a legjobb választást. A vizet nem szívják fel, nagyon gyorsan száradnak, valamint strapabíróbbak, mint szinte bármilyen más alternatíva. A tartós esőzés kakukktojás. Ilyenkor egy teljesen vízálló, membrános héjnadrág pótolhatatlan.

Deréktól felfelé akár a hagyományosnak nevezhető középső réteg és héjkabát kombinációját választjuk, akár egy jó softshellt, nem fogunk mellé. Az utóbbi években újból felfedezte az outdoor ipar a pillekönnyű, kicsire elcsomagolható, mégis kiválóan hőszigetelő pehelykabátokat, mellényeket, amelyeknél egyvalamire kell nagyon vigyáznunk: ne érje őket víz. Hiszen a vizes, csomókba rendeződött toll számottevő szigetelést nem nyújt.

Fotó: Gulyás Attila

Miben ne induljunk el?
Síkabátban! Nagy, nem enged szabadon mozogni, az intenzív mozgáshoz pedig túl meleg. Kivételt képeznek a modern, vékony softshellből készült sídzsekik.

Ne felejtsük el, hogy a legtöbb hőt a fejünkön, illetve a végtagjainkon adjuk le. Ne maradjon tehát otthon a sapka és a kesztyű sem. A téli sapkák zöme mostanában egy extra polárbélést is kap – ez utcára jó, de intenzív mozgáshoz kicsit sok. Hacsak nem különösen fázós a fejünk, érdemes inkább bélés nélküli sapkában gondolkodni, mondjuk akril-gyapjú keverékben. A kesztyűk esetében a síeléshez való és a vastag, szélálló változatok a hazai hegyekben legtöbbször feleslegesek, de annál jobb szolgálatot tehetnek a vékonyabb softshell, polár- vagy kötött kesztyűk. A pamut cérnakesztyűket felejtsük el.

Téli szállás

Ha a szabadban töltenénk az éjszakát, válasszunk körültekintően helyszínt! Ez lehet bivakház, esőház, sziklaüreg, egy ház tornáca, hóba ásott üreg, barlang. A legfontosabb, hogy védett legyen a csapadékkal és a széllel szemben. A bivakolás legfontosabb eleme a téli hálózsák. Ha nem akarjuk végigvacogni az éjszakát, érdemes megfelelő felszereléssel nekivágni a kalandnak. A vékonyabb zsákokat polár hálózsákbéléssel tuningolhatjuk, ez nem jelent nagy kiadást. Hőleadás szempontjából a két kritikus pont a lábak és a fej, így érdemes sapkában aludni, és ha kell, zokniban. A zsák lábrészére pedig akár kívülről is ráhúzhatjuk a széldzsekinket vagy a polárkabátunkat. Amennyiben komolyabban gondolkodunk a bivakoláson, szerezzünk be egy –10 °C körüli komfortzónájú téli hálózsákot.

Fotó: shutterstock.com

Kizárólag dupla falú sátrat válasszunk, földig érő külső ponyvával

Persze nemcsak nyáron, télen is kényelmesebb sátorban aludni. A meleg hónapokban alkalmas egy nagyobb légterű sátor, télen azonban érdemesebb a kisebbet választani, mert a kisebb légteret a testhő és a lehelet könnyebben felfűti, így akár több fokot is nyerhetünk. Kizárólag dupla falú sátrat válasszunk. Nem árt, ha a külső ponyva majdnem a földig ér, pláne szeles időben. Ha a hideg szél átfúj a sátron, a föld és a külső ponyva közötti réseket tömítsük el hóval, sziklákkal vagy farönkökkel.

Jó hangulat

Téli túrázásnál nagy kultusza van a laposüvegeknek, de most maradjunk inkább a kevésbé alkoholos, meleg italoknál. Novemberi számunkban írtunk bővebben a termoszokról. Egy jó vákuumpalackból a túranap végén is meleg teát kortyolgathatunk. Többnapos „bevetésekre” is érdemes elvinni a termoszunkat, hiszen gázfőzőn minden reggel elkészíthetjük a belevalót, a meleg ital pedig mindig jólesik.

Ha elfogy a vizünk, de van nálunk főző, havat is olvaszthatunk. Mivel ásványi sókban nem túl gazdag, érdemes azokat is pótolni. Egy zacskós leves sokat segít a dolgon, de a legjobb megoldást a sportboltokban kapható „sótabletták” jelentik. Hó olvasztásakor vedd figyelembe, hogy a hó felszíne összegyűjti a szennyeződéseket, illetve különböző kórokozókat is tartalmazhat! Ez különösen igaz az alacsonyabban fekvő erdőségekre, valamint a régebben lehullott hóra. Egy forralás rendszerint ezen is segít.

Fotó: shutterstock.comA felolvasztott hó ásványi sókban nem túl gazdag, érdemes azokat is pótolni

A tábortűz télen még hangulatosabb lehet, mint nyáron, bár nem mindig alkalmasak tűzrakásra a körülmények. Ha esős telünk van, kicsi az esélye, hogy száraz fát találjunk, annál valószínűbb viszont igazán hidegben, akár a porhó alatt. A begyújtás is kicsit nehezebben fog menni télvíz idején. Természetes gyújtós a faháncs, a szalma vagy a száraz fű, de a legjobb, ha egy fenyvest találunk a közelben – az elszáradt fenyőágak és fenyőtűk kiválóan égnek.

Praktikus, nem foglal nagy helyet, továbbá nem is nehéz a spirituszkocka. Könnyen beszerezhető például a katonai boltokban. Ahogy látod, nem nagy kunszt a téli természetjárás. Csupán némi odafigyelést és felkészülést igényel, és máris indulhat a kaland!

A cikk megjelent a Turista Magazin 2014. december - 2015 januári számában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.