Gyönyörű virágtippek szeretteink sírjára

blog
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 27. 13:02
Szeretteink végső nyughelyének beültetésére számon növény közül választhatunk, hogy egész évben a hozzá méltó módon díszítsük sírját.Bejegyzésemben a sír beültetéséhez adok ötleteket.

Szeretteink végső nyughelyének beültetésére számon növény közül választhatunk, hogy egész évben a hozzá méltó módon díszítsük sírját.Bejegyzésemben a sír beültetéséhez adok ötleteket.

Mielőtt nekilátnánk a beültetésnek, előtte mérlegelni kell, mennyi időt tudunk szánni a fenntartásra,milyen gyakran tudunk öntözni, vagy éppen gyomlálni, szeretnénk-e szezonálisan cserélni a növényeket, vagy inkább az állandóságra törekszünk, milyenek a sírhely adottságai (talaj, fényviszonyok).

Ha egyszerűen fenntartható, és időtálló növényeket keresünk a sírra, akkor érdemes körülnézni az örökzöldek valamint a pozsgás növények között is. Pozsgás növények közül ültethetünk kövirózsát,októberi varjúhájat, ezek a növények nagyon kevés nedvességgel is beérik, és a tűző napot is jól bírják.

kovirózsak

Japán üröm

Örökzöld évelők közül a japán ürömmel érdemes próbálkozni, amely ezüstszínű, agancshoz hasonló leveleivel hűvös, méltóságteljes megjelenést kölcsönöz, és vízigénye is alacsony. Tűlevelű örökzöldek közül a törpe növésű változatokat válasszuk, ezek nem fognak elburjánzani, nem is uralják túlságosan a sírt megjelenésükkel, és minimális fenntartást igényelnek csak, jó választást jelenthet a törpe luc és a törpe boróka is.

boróka

Törpe lucfenyő

Ősszel halottak napja előtt, általában több időt fordítunk a sírok gondozására, ilyenkor lehetőség van virágzó növények ültetésére is. A legjellemzőbbek ebben az időszakban a krizantém, a törpe őszirózsa és az árvácska. Látványos és szép megoldás, az erika és a díszkáposzta ültetése is. A felsoroltak közül a krizantém tűri legjobban a szárazságot, de az öntözést sajnos nem ússzuk meg, ha ezek közül a növények közül választunk.

A tavasszal virágzó hagymások ültetésére szintén ősszel van lehetőség, bár ebben az esetben számoljunk azzal, hogy az ilyenkor elültetett tulipán, vagy éppen nárcisz, csak jövő tavasszal díszít majd, és a virágzás után csak a sárguló, száradó levelek, és szárak maradnak utánuk.

Krizantém

A tavaszi, nyári időszakban szintén választhatunk virágukkal díszítő növényeket. Jó szárazságtűrő képességű, és a tűző napot is jól bírja a büdöske, a tengerparti pázsitszegfű, valamint az elegáns, ezüstszínű levelekkel díszítő hamvaska. A havasi magcsákó és a szíveslevelű gubóvirág mérsékelt öntözést igényel, de egyébként ellenálló virágzó növények, ezeket is bátran ültethetjük sírra.

krizantém2

A fenntartást nagyban megkönnyíti, ha használunk fenyőkéreg takarást, mivel a takarás miatt tovább marad nedves a föld, és a gyomok is nehezebben törnek utat maguknak.

További ötleteket a blogban olvashatsz. A növény nevére kattintva elolvashatod a részletes leírását is.

további ötletek:Citygreen, Nőinetcafe; Megyeri Szabolcs blogja

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.