Fáradékonyak lehetünk a melegtől

fáradékonyság
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 07. 09:41
Ma a nap első felében derült égre, az ország nagyobb részén zavartalan napsütésre számíthatunk, majd erőteljesebb gomolyfelhő-képződés kezdődik.

Ma a nap első felében derült égre, az ország nagyobb részén zavartalan napsütésre számíthatunk, majd erőteljesebb gomolyfelhő-képződés kezdődik.

Ezekből délutántól főként az Északi-középhegység vidékén, majd az Alföldön, később nyugatabbra is helyi záporok, zivatarok alakulhatnak ki lassú áthelyeződéssel. Emiatt egy-egy intenzívebb zivatarfelhőből felhőszakadás is kialakulhat, emellett jégeső sem zárható ki. A keleties szél napközben időnként megélénkül, de zivatarok környezetében erős, sőt viharos széllökések is lehetnek átmeneti jelleggel. A legmagasabb nappali hőmérséklet 33, 37 fok között valószínű, késő este 22, 28 fok között alakul.

A Kárpát-medence fölé áramló igen meleg levegő hatására fáradékonyabbak leszünk. A nagyobb városokban a trópusi éjszakák sem hoznak kellő felfrissülést, a lakóépületek klimatizálás nélkül egyre melegebbek lesznek, emiatt sokkal nyugtalanabbul aludhatunk. Ha lehetőségünk van rá, napközben is rövid időszakokra sziesztázzunk, és kerüljük el a megterhelő, tartós fizikai munkát. A hőségben fogyasszunk több folyadékot, lehetőleg vizet; emellett ne feledkezzünk meg az ásványi anyagok kellő mennyiségű pótlásáról sem!

Forrás: met.hu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.