Eleinte északon lesz felhősebb az ég, és ott alakulhatnak ki szórványosan záporok, zivatarok. Napközben a sok napsütés mellett északkeleten, keleten, illetve Nyugat-Magyarországon lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés, és ezeken a területeken alakulhat ki csapadék.
Az északnyugatira forduló szél időnként megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik. A hőmérséklet délután 31, 36, késő este 26, 31 fok között alakul.
HŐSÉG:Hétfőn az ország északkeleti és északnyugati részén 25-27 fok között, míg másutt 27-29 fok között alakul a nap középhőmérséklet.
ZIVATAR: Reggel és a délelőtt első felében az északi országrészben elszórtan további zivatarok alakulhatnak ki, amelyekhez néhol heves (80-90 km/h körüli) szélroham és jégeső (2 cm alatti átmérővel) is társulhat. Délután az északkeleti megyékben és az Alpokalján ismét előfordulhat helyenként zivatar, hasonló kísérőjelenségekkel.
A tartós hőség (amely a hét elején kis mértékben mérséklődik) miatt fejfájás, migrén, álmatlanság, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet, csökkenhet a koncentráló képesség is. Az időjárás most fokozott megterhelést jelent a szervezet számára, éppen ezért tartsuk be az erre vonatkozó egészségvédelmi tanácsokat, javaslatokat!
Forrás: met.hu
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.